Sztárok

VV Szandika abbahagyja a vetkőzést

Utoljára mutatta meg bájait VV Szandika, aki visszavonul az erotikához kapcsolódó pályától.

VV Szandika abbahagyja a pornózástNehéz döntést hozott Szandika, hiszen évekig élt saját testéből. Most azonban meghúzta a vonalat, és bejelentette: utoljára láthatták őt meztelenkedni. Döntésének hátterében egy férfi áll, aki mellett a korábbi Való Világ-szereplő a családanyaságra vágyik. „Találtam egy olyan férfit, akiért megéri feladni az eddigi életem. Egy hónapja vagyok együtt a párommal, aki fogathajtó, nyárra tervezzük az esküvőt, és utána, amint lehet, szülni fogok. Én mindenkiből kihozom a maximumot, velem nem lehet csak úgy, szimplán élni. Azt nem mondom, hogy nem fogok dolgozni, mert nem vagyok naplopó, a párom mellett papírmunkát fogok végezni. Az eddigi életemben mindig ott voltam, ahova a szél ledobott. Voltam táncosnő, dolgoztam az éjszakában, és elegem lett ebből a nyüzsgésből. Most már dolgozzanak a fiatalok! Sok rázós helyzetet megúsztam, nyugalomra és családra vágyom!” – nyilatkozta Szandi a Borsnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top