Olyan gyakran senki sem csapta rá Vágó Istvánra az ajtót, mint a saját fia egy-egy vita hevében. És senki sem kért tőle annyiszor bocsánatot az ilyen esetek után, mint Péter, az utcáról visszatelefonálva. A kvízmester gyerekének évek kellettek ahhoz, amíg rájött, hogyan kell kezelnie az édesapját.
 |
| Fotó: Horváth Tamás |
„Az érettségi körül fogalmaztam meg magamnak, hogy apám milyen is valójában – árulta el Péter a Storynak. – Olyan, mintha egy burokban élne, ahonnan időnként kikandikál, hogy minden rendben van-e a családjában. Ő ilyen, így kell elfogadni. Amikor ezt felismertem, attól fogva konfliktus is kevesebb volt közöttünk. Furcsa mód akkor lettünk igazán jóban apuval, amikor 19 éves koromban elköltöztem itthonról. Akkor találtuk meg a közös hangot. Nem lakom messze, naponta átugrom hozzájuk. Van egy furcsa szokása, amit elárulok: elvárja, hogy előre bejelentsem, ha hazajövök. Nem is értem…”
„Pedig nagyon egyszerű – veti közbe az apa. – Itthon megesik, hogy még 11 órakor is pizsamában vagyok, és akkor egyszer csak beállít a fiam a barátnőjével. És a barátnő előtt szégyellem a pizsamát, át kell gyorsan öltöznöm. Ezért kértem, hogy szóljon haza, mielőtt jön…”
