Sztárok

Tilos a körömlakk és a smink a Csillag Születik énekesének

A Csillag Születik tini versenyzője, Negyela Bernadett, édesanyjával közösen három kisfiúra visel gondot.

Tilos a körömlakk és a smink a Csillag Születik énekesénekSzigorú református líceumban tanul Gödöllőn Bernadett, ahol tilos a körömlakk, a smink, a rövid szoknya és a kihívó viselkedés. Nem csoda, hogy izgult, mielőtt bejelentette az iskolában, hogy továbbjutott a Csillag Születik válogatásán. Legnagyobb meglepetésére azonban mindenki drukkol neki, és a tanárok is úgy vélik, már évek óta énekórákat kellene vennie.

Nagy a családunk, így sajnos nem jutott pénz arra, hogy különórákra járjak – magyarázza Bernadett. – Van három kisöcsém, 13, 5 és 2 évesek, a legkisebbel még otthon van anyukám, így csak apa dolgozik mint autószerelő vállalkozó. Nagy szeretetben élünk mi hatan. A suli után általában nagyon sokat segítek otthon. Néha segítek édesanyámnak, vigyázok a testvéreimre… igyekszem, hogy anyukám pihenhessen néha. Van is egy kis lelkiismeret-furdalásom, hiszen ha továbbjutok a döntőbe, nem tudok majd annyit segíteni otthon. De a szüleim megnyugtattak, hogy mindenben mellettem állnak. Szeretnék ugyanolyan maradni, mint eddig, bízom magamban, hogy nem fogok elszállni a sikertől.”

 

 
 
 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése