Sztárok

Öt év börtön Cristofelnek?

Újabb gyanú merült fel a kubai macsóval szemben, aki ellen már javában folyik egy rendőrségi eljárás. Ráadásul milliókat kell fizetnie az RTL Klubnak, amiért szerződést szegett – írja a Bors.

Akár 5 évet is kaphat VV CristofelNem elég, hogy az RTL Klubbal kötött szerződését megszegve szerepelt a TV2 Frizbi című műsorában, egyre hosszabbra nyúló börtönbüntetés lebeg VV Cristofel feje fölött. Az egykori villalakót a kihallgatásán rabosították, azaz a fotója, ujjlenyomata és személyes adatai bekerültek a rendőrségi nyilvántartásba. A Bors úgy tudja, nemcsak testi sértéssel, hanem személyi szabadság megsértésével is gyanúsítják. Ez utóbbi akár 3-tól 5 évig terjedő börtönbüntetéssel is büntethető. Mindemellett fizetnie kell az RTL Klubnak, mivel elfogadta a konkurens csatorna felkérését. A bulvárlap információi szerint az RTL Klubbal kötött szerződésében 5 millió forintos kötbért állapítottak meg arra az esetre, ha Cristofel felrúgná a megállapodást. A csatorna perel, a kubainak pedig – aki egy szoláriumban kapott munkát – egyelőre fogalma sincs, miből fizet, a rajongóiban mindenesetre továbbra is bízik. „Szerintem nem fognak tőlem elfordulni a nézők, mert rohadt nagyot szerepeltem a Frizbiben” – állítja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top