Sztárok

Miatta halt meg Tamás atya

Számos haláleset történt a szappanoperában, amelyek kreativitásról és szadizmusról árulkodnak. A producer nem titkolja, a különös halálnemekkel minél nagyobb hatást akar gyakorolni a nézőkre – írja a Bors.
Tamás atyába villám csapott
Tamás atyába villám csapott

Legutóbb Tamás atya távozott a sorozatból, Száraz Dénes karakterébe ugyanis villám csapott. A Jóban Rosszban című szappanoperában nem ritkák a brutális kivégzések, balesetek, ahogy például Liptai Claudiát is eltávolították. Mint a széria producere, Nagy Tamás mondja, nem a szadizmus a céljuk, csupán minél nagyobb durranást igyekeznek adni egy-egy szereplő távozásának, hogy foglalkoztassa a nézőket. Sőt az ilyen jellegű drámai történések lehetőséget adnak a történet folytatására, hiszen egy-egy szereplő halálát követően az összes következményt megmutatják. A halálnemeket ugyan nem a producer találja ki, de – mint állítja – ő is vastagon benne van. „Producerként azt nézem, hogy a nézőre minél nagyobb hatást tegyünk. (…) De filmszakmai szempontból is nézem a dolgokat, így igyekszünk különleges jeleneteket létrehozni” – hangsúlyozta Nagy Tamás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top