nlc.hu
Sztárok
Bereczki–Szinetár: végleg vége

Bereczki–Szinetár: végleg vége

A musicalszínész-házaspárnak immár nincs visszaút az Operettszínházba. Új énekesekre cserélték őket, ráadásul Szinetár Dóra egyik legnagyobb szerepét is másnak adták – írja a Bors.

Pofára estek BereczkiékMegtalálták Szinetár Dóra és Bereczki Zoli utódját az Operettszínházban. A Rebecca című musical két főszerepét eddig a házaspár alakította, ám ők úgy döntöttek, hogy távoznak a színházból. A szakítás végleges, hiszen nemhogy új feladatot nem vállalnak a teátrumban, hanem az eddigi szerepeiket is visszaadják. A színház pedig már pótolta is a távozó művészeket: a Rebecca főszerepeit Vágó Bernadett és Homonnay Zsolt veszi át. „Vágó Bernadettre azért esett a választásom, mert kiváló hangja van, bárhol, bármikor CD-minőségben énekel” – indokolta a döntését Kerényi Miklós Gábor. Az igazgató elmondása szerint Dettire már Amerikában is szemet vetettek, egy világhírű zeneszerző meghallotta a hangját, és magával akarta vinni a tengerentúlra. Ami Bereczkiéket illeti, a sokat támadott házaspár úgy döntött, többé már nem hajlandó beszélni az egykori teátrumáról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top