Sztárok

A legsikeresebb gyerekszínészek

Jól ismert klisé, hogy a gyerekszínészeket kizsigereli a filmipar, és legtöbbjük egy idő után eltűnik a süllyesztőben. Jöjjön most néhány olyan példa, ahol az idő bebizonyította, hogy az egykori színészpalántának igenis filmvásznon a helye.

Minden idők egyik legismertebb gyerekszínésze, Jodie Foster, aki alig hétévesen, 1969-ben debütált színészként. A Mayberry R.F.D. óta több mint 50 filmben és tévéjátékban szerepelt. 14 évesen sok lány élete első csókját kapja, eközben Jodie ennyi idősen egy Oscar-díj jelölést a Taxisofőr című filmben nyújtott alakításáért. Az apró színészzseniből kitűnő karakterszínésszé nőtte ki magát, aki bár időközben édesanya lett, pályát szerencsére nem váltott. Eddig két Oscar-díjjal jutalmazta a szakma, 1988-ban A vádlottak, 1991-ben A bárányok hallgatnak című filmben való alakításáért.

A legsikeresebb gyerekszínészekHasonló Natalie Portman karrieríve is, aki bár háromévesen kezdte, csak a Léon, a profi című filmben domborított olyan emlékezeteset, hogy komolyabban is felfigyeltek rá. Alig 13 éves volt ekkor, és sokak szerint annyira tehetséges, hogy kár lett volna, ha ő is eltűnik a süllyesztőben, mint annyi gyerekszínész. Nem így történt, az új Star Warsban, azaz a Csillagok háborúja-trilógiában Amidalaként tudatosította mindenkivel, hogy a színészkedés esetében nem csak gyermekkori szárnypróbálgatás volt. Hét éve a Közelebb című film meghozta neki a Golden Globe-díjat, majd a Fekete hattyúért 2011-ben Oscart is kapott.

Elijah Woodot szülei modellnek szánták, de végül a színészetnél kötött ki. Nyolcévesen Paula Abdul videoklipjében kezdte, aztán pár perces szerepet kapott a Vissza a jövőbe 2. című filmben, és innentől már nem volt kérdés, hogy a filmvásznat választja. Az igazi áttörést A Gyűrűk Ura-filmtrilógiában nyújtott alakítás hozta meg számára, azóta pedig olyan világsztárokkal forgatott már, mint Kevin Costner, Bruce Willis és Sigourney Weaver.


Drew Barrymore
filmes karrierje dupla sikertörténet. 11 hónaposan reklámfilmben szerepelt, míg hétéves korában az E.T.-ben ő alakította az édes szőke kislányt, kifejezetten emlékezetesen. Tinédzserkora azonban már nem a filmekről szólt, hanem súlyos alkohol- és drogproblémáiról, aminek köszönhetően a középiskolát sem végezte el. Zűrös fiatalkora ellenére kimászott a gödörből, és „tisztán” tért vissza a képernyőre. Azóta is az egyik legtöbbet forgató amerikai színésznőnek számít.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése