Sztárok

Szorult helyzetbe került Bálint Antónia

Mindössze 15 ezer forint gyerektartást akar fizetni Bálint Antónia volt párja. Mindezt azzal indokolta, hogy alig marad pénze miután a NAV megterhelte a bankszámláját.

Szorult helyzetbe került Bálint Antónia“El vagyok képedve”- reagált Antónia a Blikknek. A színész-műsorvezető ügyvédje megerősítette a lapinformációit. “Földesi valóban szeretné az ügyfelemmel közös gyermeke havi eltartását 30 ezer forintról mindössze 15 ezerre csökkenteni, az első házasságból született gyermekének pedig nem akar már fizetni egy fillért sem. Mindezt arra hivatkozva kéri, hogy az új házassággal és az előzetesbe kerüléssel többletköltségei merültek fel, az ő megélhetése veszélybe került”- nyilatkozta az ügyvéd.

A gyermek édesapja, vagyis Földesi nem tagadta a hírt. Azt mondja, azért nem tudja tovább támogatni az általa korábban felajánlott összeggel gyerme­keit, mert megváltozott az anyagi helyzete. Száztizennyolcezer forintos szolgálati díját ugyanis a NAV megterhelte.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top