nlc.hu
Sztárok
Mentő vitte kórházba VV Évit

Mentő vitte kórházba VV Évit

VV Évi görkorcsolyával szenvedett balesetet, és az esés után szinte sokkos állapotba került, amikor meglátta bal kezét. A mentők kórházba szállították, ahol operálni nem kellett, viszont sérülése miatt gyakorlatilag magatehetetlenné vált.

Mentő vitte kórházba VV ÉvitVV Évi, aki az utóbbi időben botrányaival lép a címlapokra, nemrég pedig Supernem-koncerten verekedett részegen, most hazafelé menet esett csúnyát és szenvedett balesetet görkorcsolyázás közben. „A bal kézfejem olyan természetellenes helyzetben lógott, hogy kis híján el is ájultam” – mondta a Borsnak. Többszöri nekifutásra sikerült csak helyére tenniük az orvosoknak Évi csuklóját, aki most szinte magatehetetlennek érzi magát, hiszen balkezes. Úgy néz ki, műtét egyelőre nem vár rá, de reméli, hogy a gipsz minél előbb lekerül  róla, mivel jövő héten katalógusfotózáson kellene részt vennie.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top