Sztárok

Ismét bombázó lett a szingli Katie Holmes – fotó

Először mutatkozott a nyilvánosság előtt Katie Holmes, mióta múlt pénteken bejelentette: elhagyja férjét, és elindította a válópert. Katie igazi bombázó lett, amióta elhagyta a színészt.

Szombaton még arról számoltunk be, hogy az öt évig tartó házassága alatt majd 15 évet öregedett a mindössze 33 éves Katie Holmes. A színésznő arca beesett volt, haja megőszült, már az öltözködésére sem adott ebben a boldogtalan kapcsolatban. Úgy tűnik, a fiatal anyának jót tett, hogy megszabadult Cruise-tól. Magyar idő szerint hétfőn este mutatkozott először nyilvánosan azóta, hogy bejelentette a válást, és bizony dögösebb, mint az elmúlt években bármikor.  „Mosolygott, kisminkelte magát. Elegáns, de nem hivalkodó ruhában volt, és a kócos haja is eltűnt. Biztos jót tesz neki a válás” – mondta az egyik fotós, aki lekapta a színésznőt. A TMZ szerint Katie azt mondta egyik ismerősének, hogy házassága már több mint fél éve tönkrement, azóta tervezi a válást.

Holmes most azért harcol, hogy megszerezze a teljes gyermekfelügyeletet kislánya felett. Apja a legjobb ügyvédeket fogadta fel számára, azt akarják, hogy Cruise ne próbálja meg ráerőszakolni Surira a szcientológia tanait.

fotó: Profimedia/TMZ
Idén áprilisban, és most, a szakítás után… Fotó: Profimedia/TMZ

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top