nlc.hu
Sztárok

Hisztérikus állapotba került Demi Moore

A Mila Kunis és Ashton Kutcher románcot régóta sejtjük, de egy friss, lesifotós csókolózós képnek hála, nincs több bizonytalanság. Demi Moore öröme viszont nem ekkora, állítólag hisztérikus állapotba került a látványtól.

Hisztérikus állapotba került Demi Moore Egy lesifotósnak köszönhetően most végre pontot tehetünk az ügy végére, Mila és Ashton igenis járnak. Mi tudtuk, mások is tudták, de most sajnos a színész volt felesége, Demi Moore is, aki érthető módon igen rosszul, sőt hisztérikusan reagált az amúgy nagyon cuki, romantikus és nagyon egyértelmű képekre.

Egy ismerőse úgy nyilatkozott a RadarOnline portálnak, hogy Deminek az fáj a legjobban, hogy „ilyen hamar új kapcsolatba kezd” volt férje. „Még ha tudta is, hogy Ashton a házasságuk alatt végig megcsalta őt, az más volt. Akkor randomszerűen választott lányokat, vagyis egészen más volt a helyzet, mint az, hogy most Milával jár. Ez egész egyszerűen megöli Demit” – nyilatkozta az aggódó barát.
 
Pedig bármennyire is fájdalmas, az egykori feleségnek hozzá kell szoknia az új kapcsolathoz, hiszen a The Sun című lap szerint a 34 éves Ashton és hat évvel fiatalabb szerelme már együtt is élnek. „Szinte minden éjjel együtt vannak. Mila gyakorlatilag oda is költözött.”

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top