Sztárok

Kristen Stewart megcsalta Robert Pattinsont

Bombaként robbant a hír, miszerint Twilight-filmek Bellája, Kristen Stewart megcsalta párját, Robert Pattinsont. Az álompár nőtagja ráadásul egy házas, kétgyermekes rendezővel lépett félre.

Kristen Stewart megcsalta Robert PattinsontA 22 éves színésznőről a US Weekly magazin címlapon rántotta le a leplet, megrengetve ezzel többéves románcát a Twilight-filmek szépfiújával, Robert Pattinsonnal, aki többek között arról is híres, hogy hisz a hosszú házasságban és a hűségben is. „Kristen teljesen összetört” – nyilatkozta az amerikai bulvárlapnak a színésznő egyik ismerőse, hozzátéve, hogy hatalmas hiba volt a Rupert Sandersszel folytatott, amúgy egészen rövidke viszony.
 
A páros a Hófehér és a vadász című filmben dolgozott együtt, ahol a névtelen forrás szerint megtörtént az, aminek nem kellett volna. „Ez csak egy múló pillanat volt, aminek nem kellett volna megtörténnie. Kristen soha nem akart volna ezzel megbántani bárkit is. Ő jó ember, csak rosszul döntött” – idézte a magazin a színésznő ismerősét. A lap munkatársai ugyanakkor azt állítják, fotóval tudják bizonyítani, hogy a titkos szeretők még múlt kedden is egymás karjaiban voltak.

Maga a rendező, akinek modell felesége és két kisgyermeke van, még nem szólalt meg hivatalosan az ügyben, ahogyan a csalfa sztár sajtósa is elérhetetlennek bizonyult.

Kristen és 26 éves színész párja néhány napja még a legnagyobb szerelemben és egyetértésben mutatkoztak a vörös szőnyegen. Kérdés, hogy a történtek után lesz-e, és ha igen, mikor, olyan alkalom, ahol egymás társaságában jelennek meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése