nlc.hu
Sztárok
Rosszul lett Tóth Gabi

Rosszul lett Tóth Gabi

Mentőt hívtak az énekesnőhöz a fellépés előtt. Az orvosi kezelés után azonban kiállt a színpadra – írja a Blikk.

Rosszul lett Tóth GabiMentőt kellett hívni Tóth Gabihoz a hét végi győri fellépése előtt. Az énekesnő a Freddie Mercury-emlékkoncerten lépett fel két estén is. Az egyik délutáni próbán azonban rosszul lett. Mivel azt hitték, nagyobb a baj, azonnal segítséget hívtak hozzá. Az orvos néhány perc után megnyugtatott mindenkit, „csupán” kimerültségről van szó az énekesnőnél, akit a mentőkocsiban lefektetett, nyugtatót adott, és azt mondta neki, hogy hosszabb pihenésre volna szüksége. Tóth Gabi – akitől eltiltották a nővérét – a mintegy félórai pihenés után azonban folytatta a próbát, a háromórás koncert pedig rendben lezajlott. „Nem sokat aludtam mostanában, annyi a fellépésem, és nagyon kimerültem. Január óta több mint száz meghívásnak tettem eleget, és a nyár is igen pörgős” – árulta el az énekesnő, akit legutóbb egy zenei díjátadóról vittek kórházba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top