Fent vagy a Facebookon?
Nem, de sajnos nagyon sok kamuregisztráció van fent a nevemmel. Milliószor megesik, hogy fellépés után odajönnek a rajongók, és mondják, milyen jót beszélgettünk tegnap Facebookon. Velem biztosan nem…
Innen üzenem, hogy ezeket az embereket nagyon hamar meg fogom keresni. Időt és pénzt nem kímélve fel fogom kutatni azokat, akik a nevemben írogatnak közösségi portálokon. Megkérdezem majd tőlük, miért jó ez nekik. Mert hasznot biztosan nem hoz az ilyen szemétség, nekem viszont nagy károkat okoz. Ezek a senkiháziak minden bizonnyal nem azokat a szavakat használják, amiket én. Egyik-másik ilyen mentett beszélgetésbe beleolvastam már, és meg sem közelítették azt a szintet, amit én képviseltem volna egy hölggyel szemben. Az ominózus chatelésben az ál-Vastag Csaba azonnal a ruhája levételére buzdította a lányt, és aktképeket kért e-mailen. Én sosem tennék ilyet! Sajnos sok borsot törnek az orom alá a közösségi oldalak. Még a YouTube is.
A videofelvételek miatt?
Igen. Ma már a legtöbb telefonon tévéminőségű HD-kamera van, és boldog-boldogtalan filmez. De nem mindig a legjobb pillanatban. Az egyik koncerten például hosszasan beszéltem az utolsó dal előtt. Köszönetet mondtam a közönségnek. Ekkor azonban már a fülcimpám is izzadt a másfél órás ugrálást követően. Az új dalomba is beleírtuk ezt a pillanatot, amikor „menetel a test, csak a lélek táncol” – ez tényleg így működik. Visszatérve: ezt az öt percet emelte ki valaki kedvesen és építő jelleggel a koncertből. No, arra a videóra bármit rá lehet fogni. Miért izzadok, biztosan ittam, nem vagyok magamnál stb. Nem is értem ezt az egészet. Egyrészt az nem izzad, aki nem dolgozik, másrészt nem láttam még olyan Bon Jovi-koncertet, ahol az énekes ne lenne csuromvíz.
Hogyan jutnak el hozzád a facebookos chatelések vagy a YouTube-os videolinkek?
Ahhoz, hogy valami eljusson hozzám, már túl kell nőnie egy bizonyos szintet. Ilyenkor általában felhívnak, hogy csináljak már valamit, mert túl sok embert érint. Sokszor akkor ér el hozzám valami, amikor már túl késő, és már mindegy is, hogyan reagálok rá.
El lehet téged egyáltalán érni?
Nehezen. Két telefonom van. Az egyiket alig-alig veszem fel, a másikat valamivel gyakrabban. Üzeneteket fogadok inkább, amire visszaírok, vagy a nap végén visszatelefonálok. A nagy kérdés csak az, mikor van vége a napnak. Többen nehezményezték, miért telefonálgatok hajnali fél 4-kor… Ha épp akkor van vége egy fellépésnek és megyünk haza, elkezdem rendszerezni az egész napi megkereséseket.
 |
| Csaba és Tamás |
Ki ismer téged a legjobban?
Senki. Én sem ismerem magamat. Önmagad megismerése egy egész életen át tartó folyamat. Sokszor meglepődöm én is magamon.
Mondj egy példát!
Jó példa erre az X-Faktor. Azt, hogy azzal a 12 emberrel mit éltünk át a verseny során, csak mi tudjuk, senki más. Még a műsorban dolgozók szerkesztők sem. Olyan dolgokat tudsz meg magadról, amelyek más körülmények között talán soha nem derültek volna ki. Hogyan reagálsz egy adott szituációban, amikor minden elképzelés megdől, amit korábban gondoltál önmagadról… Azt a pillanatot, amikor az öcsémmel párbajoztam, csak lefesteni lehet, szavakkal lehetetlen elmondani. Mert nyilvánvalóan azt szerettem volna, ha Tomi megy tovább. Elvégre ez az ő versenye volt, és nem akartam tönkretenni az álmait. Amikor mentünk ki a színpadra a párbaj előtt, úgy terveztem, hogy leteszem a mikrofont a földre, és azt mondom, ebből nem kérek. Fogom magam, és egyszerűen kiszállok a versenyből. Már azt is elterveztem, hogy mit mondok. „Köszönöm szépen, és kapjátok be”…
Miért nem tetted meg?
Az öcsém érvei meggyőztek. Az volt az ötödik adás, és addigra annyian szavaztak rám, olyan sok pénzt költöttek SMS-re, hogy egyszerűen nem tehettem meg. A következő ötlet az volt, hogy majd direkt elrontom… Aztán abban maradtunk, hogy mindketten jók leszünk. Nem egymás ellen megyünk, hanem egymásért. Így a közönség sem érezte, hogy cserbenhagytuk őket. Megmutattuk, mennyire tiszteljük a másikat. Sokkal nagyobb tisztelet az, amikor a másik miatt vagy jó. Akkor, ott a párbajnál nem lehetett előre tudni, melyikünk megy tovább. Tippelni sem lett volna értelme. Az ugyanis nem számít, hogy idősebb vagyok. Tomika észbontóan jó énekes. Olyanokat énekelt, hogy leesett az állam…
A teljes interjú Sándor András Lélekbulvár MÉLYINTERJÚK kötetében olvasható. Megrendelhető, itt!
