nlc.hu
Sztárok
Tóth Vera elképesztő bejelentése

Tóth Vera elképesztő bejelentése

Mégsem az új menedzsere tiltotta meg Verának a közös éneklést Gabival. Valójában ő nem akar a húgával egy színpadra lépni – írja a Bors.

Éles fordulat a Tóth-lányok közötti konfliktusbanAbbamaradtak Tóth Vera közös fellépései húgával, Gabival, aki ezért Vera új menedzserét okolta, mondván, nem engedi, hogy vele együtt lépjen színpadra. A nővér szerint azonban nem erről van szó. „Én határoztam el, hogy lecserélem a tesómmal közös menedzsmentemet, mert úgy éreztem, elfáradt a kapcsolatunk, és nem egyeznek az elképzeléseink” – árulta el Vera. Mint mondja, az ő döntése volt, hogy kicsit szüneteltessék a közös fellépéseiket a testvérével és más olyan előadókkal is, akiknek a stílusa jelentősen eltér az övétől. „Gabi rocker, egy »show-woman«, én pedig dzsessz-, bluesénekesnő vagyok, az autentikusabb hangzást szeretem. Úgy érzem, hogy nem illik össze a kettő” – magyarázta az egykori megasztár, aki azt szeretné, hogy amikor ők ketten színpadra lépnek, az ünnep legyen. Gabi azonban nem érti a döntését, s azt hiszi, a közös fellépéseik szüneteltetése örökre szól. A fogyókúráról lemondó Vera azonban állítja, szeretik egymást, jó testvérek, sőt rendszeresen találkoznak, és fel sem merült soha, hogy haragban lennének egymással.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top