nlc.hu
Sztárok
Támadójára vadászik VV Éva

Támadójára vadászik VV Éva

Az egykori villalakó a szórakozóhely biztonsági kameráitól reméli, hogy kiderül, ki támadta meg bulizás közben. A lépcsőn lelökött VV-hős csupán kérdőre akarja vonni a támadóját – írja a Blikk.

Támadójára vadászik VV ÉvaMint megírtuk, Baukó Évát, azaz VV Évát vérző fejjel vitte el a mentő egy buliból, egy budai szórakozóhelyen ugyanis lelökték a lépcsőről. VV Évának a baleset következtében betört a feje. A botrányos életű valóságshow-hős az események sodrában nem tudott foglalkozni azzal, hogy miért is bántotta őt az ismeretlen bulizó, mostanra viszont arra a következtetésre jutott, hogy talán érdemes lenne utánajárnia a dolgoknak. „Olyan gyorsan történt minden, még azt sem tudom megmondani, pontosan hogy nézett ki a lány, nemhogy azt, miért tette, amit tett” – vallotta be a VV-hős, akinek nemrégen ellopták a szexképeit. Mint mondja, szerencsére jól ismeri a szórakozóhely tulajdonosát és az ott dolgozókat, és arra kéri majd őket, hogy megnézhesse velük a biztonsági kamerák felvételeit, hogy kiderüljön, mi történt. Állítja, ha megtalálja a titokzatos elkövetőt, nem fogja bántani, csupán magyarázatot akar tőle kérni.

 

 

 

Támadójára vadászik VV Éva

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top