Sztárok

Az életével játszik Majka

Túlhajtja magát a rapper, pedig alig két hete műtötték a szívét. Hiába óvják a szerettei, egy fellépést sem mond le, mert pénzt kell keresnie – írja a Blikk.

Az életével játszik MajkaMajka két héttel ezelőtt esett át egy szívműtéten, de máris visszatért a színpadra. Koncertjeit semmiképp sem akarja lemondani, így ha még mindig gyógyszereken is kell élnie, újra az országot járja. A családja miatt ugyanis nem lazíthat, van, hogy hat fellépést is elvállal egy hétvégén. A bulvárlap úgy tudja, egy-egy bulira 200 ezer forintot plusz az útiköltség megtérítését kéri az adóhatósággal küzdő rapper. „A műtét után néhány fellépéstől vissza kellett lépnem, de muszáj volt erőt vennem magamon, hiszen a lefixált koncerteket nem mondhattam már vissza” – vallotta be Majka, aki tudja, sokat kockáztat azzal, hogy nem vesz vissza a tempóból. Mint mondja, a párja, Dundika is félti. „De ez van, pénzt kell keresnem, ha beledöglöm is. (…) Szedem a gyógyszereimet, járok kontrollra, ultrahangra, úgyhogy nem lesz itt baj” – jelentette ki a rapper.

 

 

 

 

Kattints a képre és nyerj!
                                       Kattints a képre és nyerj!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top