Hogyan tudtad meg, hogy az amerikai COED magazin újdonsült kedvence lettél?
Olvastam a neten. Az olimpiai falu védett terület, ahova forgatócsoportot is ritkán engednek be. Így újságíróval sem találkoztam, aki a „jó hírt” előbb hozta volna.
„Jó hír”?! Ne mondd, hogy nem örültél neki!
Persze, jólesett, de pont annyira fel is bosszantott. Gondolj bele! Küzdesz egy célért, mindent megteszel azért, hogy kihozd magadból a maximumot, erre mi történik? Valami olyasmiért kezdenek el méltatni, amiről nem tehetsz: egy adottságról, amivel születtél… És szinte szót sem ejtenek az eredményedről. Ami igaz ugyan, hogy lehetett volna jobb is, hiszen egyéni csúcsra, illetve legalább egy negyedik helyre vágytam én is. De azért csalódott sem vagyok: a világon hetedik legjobbnak lenni is csodálatos dolog.
Mégis, érezted, hogy a cikk miatt érdekesebb lettél?
Igen! (Nevet.) Mással legalábbis nem tudom magyarázni, hogy a háromezres rajongótáborom a Facebookon pár nap alatt több mint tízezerrel nőtt… Írtak a világ minden pontjáról, Olaszországtól Mexikóig. Így nyelvet is váltottam: már nem csak magyarul, angolul is kommenteltem, illetve kértem, szorítsanak nekem, nekünk. Mióta hazajöttünk, itthon is látom a fokozottabb érdeklődést. A Szigeten már úszósapka nélkül is felismertek, és odajöttek autogramért. (Nevet.)
Nagy fesztiválozó vagy?
Dehogy, csak a Hajógyári-szigettől nem messze lakom, így oda általában kimegyek, de egyébként nem vagyok bulizós. Hetente csak másfél szabadnapom van, akkor pedig regenerálódásra van szükségem. Most a pihenőmet töltöm, megtehetem, hogy kirúgok a hámból, de év közben nem.
És mi az, amit a szabid alatt még bepótolsz majd?
A semmittevést. Nem vágyom semmire és sehova. A Balatonra megyünk, barátokkal. Nappal strandolni, este társasozni fogunk. És könyvet biztos viszek magammal. A magyar írók közül Márai Sándor, a külföldiek közül pedig Paulo Coelho a kedvencem. A pihenőidőben csak egy rossz van: nem ehetek annyit, mint szoktam. Hihetetlen mennyiséget tudok egyébként elpusztítani, csak az edzések miatt nincs „eredménye”. Igaz, ilyenkor az izmaim is visszahúzódnak – imádom, hogy nőiesebb leszek.
Ha már itt tartunk, mennyire vagy trendmániás?
Sajnos semennyire. Hiába imádnék öltözködni, nem tudok. Az edzések miatt ugyanis nem épp átlagos az alakom: mellem helyett hátam van. Ám ez nem zavar – olyannak szeretem, illetve fogadom el magam, amilyen vagyok. Viszont a sok edzés miatt inkább a kényelmes, sportos holmikra szavazok. Így persze mindig ki vagyok akadva, hogy nincs egy normális cuccom sem, de tény: jobban járok egy huszadik trikóval, mint egy csini ruhával.
Jól látjuk, hogy nem vagy az a szereplős fajta?
Tényleg nem. (Nevet.) Most, az olimpia után azért mondok igent a felkérésekre, mert szeretném meghálálni az embereknek az érdeklődést és a szurkolást. Meg naivul azt is gondolom, így biztosan népszerűsítem az úszást is… Azt hiszem, én már megmaradok annak a vidéki, pécsi kislánynak, aki két éve alig mert Pesten átmenni a zebrán.
Akkor egyáltalán miért költöztél a fővárosba?
Pécsett már belefásultam az úszásba, tizenkét évig ugyanoda jártam, ugyanúgy edzettem. Kellett a változatosság. Ezért döntöttem úgy, hogy belevágok egy Las Vegas-i ösztöndíjprogramba, de kint sem éreztem jól magam. Amikor fél év után hazajöttem, már Pesten ragadtam. Egyrészt szakmailag ezt gondoltam jó lépésnek, másrészt akkor már régóta éltünk távkapcsolatban a szerelmemmel (Molnár Ákos úszó, az olimpián 20. lett 200 mellen – a szerk.), aki ide való. Akkor vettünk közös lakást, és vágtunk bele a nagybetűs életbe, együtt. A szüleim persze hiányoznak. Nem múlik el úgy nap, hogy ne beszélnék mindkettőjükkel.
Igazi háziasszony is vagy?
Ugyan, mire hazaérek, csak pihenni van erőm. Ákos szülei közel laknak, anyukája főz ránk. Tényleg kell a segítség, hiszen az úszás mellett tanulok is, emberi erőforrás szakon az egyik üzleti főiskolán. Igaz, azt nehezen tudom elképzelni, hogy valaha majd egy irodában üljek, és HR-gondokat oldjak meg… Sajnos még nem találtam meg, mi leszek majd, ha nagy leszek.
Például topmodell?
Elárulom, engem inkább a másik oldal vonz. Érdekel a fotózás, hiszen a saját példámból látom: miből mit tudnak varázsolni…
Na, azért ide nem kell nagy varázspálca… A barátnőid nem irigyek rád?
Persze hogy nem, az nem is lenne őszinte barátság!
Pesten sok új ismeretségre tettél szert?
Szerencsére nem volt rá szükség, hiszen a fenti sporttársaimat régről ismertem edzőtáborokból, versenyekről. Persze van civil barátnőm is, de a legjobban talán Hosszú Katinka áll hozzám közel.
Rivalizálás nincs köztetek?
Nincs, örülünk a másik sikerének. Risztov Évinek is úgy szorítottam! Szobatársak voltunk az olimpiai faluban. Annyira szerettem volna, ha sikerül az álma.
Hogyhogy nem a pároddal laktál egy szobában? Hiszen ő is a keret tagja volt.
Igen, de sohasem kérjük, hogy helyezzenek minket össze. A táborok, a versenyek nekünk a munkáról szólnak, ilyenkor a szabályokhoz igazodunk.
Remélem, Ákos nem haragszik meg rám ezért a kérdésért… Az olimpiai faluban, álompasikkal körbevéve nem bántad, hogy foglalt vagy?
Nem, mert szerintem az úszóknak van a legszebb alakjuk. Eleve nem panaszkodhatok… (Nevet.)
Ha már témánál vagyunk: egy másik amerikai magazin, az ESPN lerántotta a leplet az olimpiai faluról, ahol sohasem elég az ingyenesen kiosztott óvszer, ahol egyik orgia a másikba fullad… Ilyenkor tényleg a szex enyhíti leginkább a feszültséget?
Ez emberfüggő. A záróbulikon van elhajlás, de miért ne lenne? Hetekig melegítőben járunk, mi, úszólányok ráadásul még zsíros hajjal is, hogy le ne essen róla a sapka. De ami a szexet illeti: ahol sok ember össze van zárva, ott mindig jönnek össze új párok. Nincs ez másként, mint a nyári táborokban. Emlékszel?
