Sztárok

Bomba nő! A hercegnő, ahogy még nem láttuk – fotó

Nemrégiben még a túlsúlya miatt kritizálták II. Erzsébet kedvenc unokáját, aki megelégelte, hogy rajta köszörülik a nyelvüket, lefogyott.

Jótékonysági eseményre gyűlt össze a londoni társasági élet krémje, ott volt Tom Jones, Brian May, de mindenki Eugenie hercegnőt figyelte. A 22 éves királyi unoka ugyanis bomba formában van, szexi miniszoknyát húzott, és büszkén mutatta meg formás lábait. Pedig nemrégiben még túlsúlya miatt cikizték, és amiatt, hogy nem tudott lefogyni. Hogyan is tudott volna, hiszen Eugenie-nak súlyos gerincferdülése miatt titánrudakat ültettek be a hátába, és emiatt nem tudott annyit sportolni, mint a kortársai. Nemrégiben azonban ezeket a rudakat eltávolították, azóta pedig rendszeresen sportol. Nemrég egy jótékonysági akció keretében majd egy napon át kerékpározott néhány társával együtt, és 9 ezer fontot gyűjtött össze. A fiatal hercegnő tehát a karcsú alakját és a formás lábát egyértelműen a sportnak köszönheti. Sőt olyannyira fittnek érzi magát, hogy azt tervezi, lefutja a londoni maratont. Végül is ha Beatrice hercegnőnek, a nővérének, aki korábban szintén túlsúllyal küzdött, sikerült, akkor neki is fog.

 
Ilyen volt
Ilyen volt…
 
Ilyen lett
…ilyen lett

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top