Sztárok

Keresztes Ildikó átadja a stafétát Vastag Tominak

A Nemzeti Vágtán tavaly debütált a fogathajtás, az eseményre speciálisan kifejlesztett fogattal, a bigával. A sztárfutamot 2011-ben Keresztes Ildikó nyerte meg, azonban idén átadja a staféta botot mentoráltjának, Vastag Tominak.

Keresztes Ildikó átadja a stafétát Vastag TominakTavaly egyetlen nőként sikerült megnyernem a fogathajtó versenyt, hála Lázár Zolinak, aki a segédhajtóm volt. Úgy gondolom, a csúcson kell befejezni, ennél jobb eredményt már nem érhetnék el, ezért az idei versenyen átadom a helyem Vastag Tominak. A Nemzeti Vágta azonban annyira megfertőzött, hogy mindenképpen részt akartam vállalni benne, ezért a dámalovasok felvonulásán veszek részt, igaz nem nyeregben, hanem hintón ülve” – mondta el Keresztes Ildikó.

Tomi elmondta, hogy a kezdetektől nézi a Nemzeti Vágtát, így nagyon megtisztelőnek tartja, hogy a részese lehet. “Őszintén szólva kicsit tartok a lovaktól, hiszen egy másik élőlényt kell irányítani, de a fogathajtás remek alkalom arra, hogy legyőzzem a félelmemet. A két edzés során már nagyon jól összebarátkoztam az állatokkal, és remélem, a szombati futamon nem hozok majd szégyent volt mentoromra” – ecsetelte Tomi, aki már izgatottan várja a szeptember 15-16-i Nemzeti Vágta fogathajtó sztárfutamát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése