Sztárok

Milliókat követel exétől Bálint Antónia

Az egykori szépségkirálynő állítja, Földesi-Szabó László 17 millió forinttal tartozik neki. Az exével pereskedő műsorvezetőnél egyébként mindent rendben talált a gyámügy – írja a Bors.

Milliókat követel exétől Bálint AntóniaBálint Antónia ellen perek sorát indította gyermekének az apja. Az egykori szépségkirálynő azonban most új részleteket árult el az exével való kapcsolatáról. Állítása szerint Földesi-Szabó László jókora összeggel tartozik neki. „Tizenhétmillió forintot adtam, az édesapám is velünk volt a bankban. Arra hivatkozott, hogy valami közvetítőkocsira kell, de három hónapon belül megadja” – árulta el Bálint Antónia a Frizbi című műsorban, ahol a kölcsönről szóló papírt is bemutatta. Mint mondja, jelenleg 6 per folyik ellene az exe és annak jelenlegi párja feljelentései alapján. A műsorvezetőnő bízik abban, hogy megtarthatja a gyermekét, hiszen a gyámügyesek – akiket Földesi küldött rá – mindent rendben találtak nála. „A gyámügy környezettanulmánya elkészült, amely szerint rendezettek a körülményeink, a kislányom egészséges, ragaszkodik hozzám. Ezért kizárt, hogy az apjához kerüljön – hangsúlyozta Antónia, aki egyáltalán nem bánja egykori kapcsolatát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése