Sztárok

Minden, amit a One Direction bandáról tudni lehet!

Ott volt a Beatles, aztán jött a Take That, és most itt az újabb brit fiúbanda, a One Direction. Kétségtelenül ez napjaink legnépszerűbb együttese. A csapat tagjai 2010-ben külön jelentkeztek a brit X-Faktorba, de nem jutottak tovább. Így a zsűri egyik tagja, Nicole Scherzinger javaslatára együttest alkotva folytatták tovább a versenyt. Ma már milliomosok, és telt házas koncerteket adnak.

A tehetségkutatóban Simon Cowell mentorálásával jutottak tovább, és harmadik helyezést értek el. Első slágerük, a What Makes You Beautiful 2011 szeptemberében jelent meg, és azóta rekordmennyiségű hallgatója volt, csak a YouTube-on 228 millióan nézték meg a videót. Első albumuk, az Up All Night 2011 novemberében jelent meg, és az amerikai Billboard 200-as listáján az első brit bandaként történelmet írt azzal, hogy az amerikai zenei lista első helyén mutatkozott be. Az olimpiai nyitóünnepségen is felléptek, így már minden szülő tudja, hogy kikért is dobog lányuk szíve.  

Minden, amit a One Direction bandáról tudni lehet!

De ki tudja meddig folytatódik a sikersztori, ugyanis a srácok nagyon fiatalok, nem éppen a legjobb a hangjuk, rettenetesen gazdagok, és sokak szerint túl egoisták ahhoz, hogy huzamosabb ideig ötödmagukkal osztozzanak a rivaldafényben. Előbb-utóbb valamelyikük kiszáll, mint ahogyan kiszállt Robbie Williams a Take Thatből, vagy Brian McFadden a Westlife-ból. Na de lássuk részletesen, ki ez az öt szívtipró, és mit lehet róluk, a családjukról, a mindennapi életükről tudni!

Minden, amit a One Direction bandáról tudni lehet! Harry Styles
Talán meleg
1994. február 1-jén született Cheshire-ben, az Egyesült Királyságban. Szülei hétéves korában elváltak, édesanyja, Anne Cox pedig később összeházasodott Harry jelenlegi nevelőapjával. Harrynek egy nővére van, Gemma. Azt suttogják róla, hogy meleg, vagy legalábbis biszexuális. Tény, hogy Harry a csapatról készült képeken és videókon állandóan puszilgatja társait, leginkább Louis Tomlinsont.

Minden, amit a One Direction bandáról tudni lehet! Louis Tomlinson
Talán Harryvel jár

1991. december 24én született Doncasterben, az Egyesült Királyságban, Johanna és Mark Tomlinson gyermekeként. Négy húga van: Lottie, Félicité, és az ikrek, Daisy és Phoebe. Louis szülei is elváltak tavaly, és a pletykalapok szerint ő és Harry Styles egy párt alkotnak. Mondjuk a nyilvánosság előtt egymás után váltogatja szebbnél szebb, általában modell barátnőit.


Minden, amit a One Direction bandáról tudni lehet! Liam Payne
Lányos anyák álma

1993. augusztus 29-én született Wolverhamptonban. Négyéves koráig kórházi vizsgálatokra kellett járnia, mivel gondjai voltak az egyik veséjével. Ő a legnyugodtabb, legkiegyensúlyozottabb a srácok közül, olyan úri fiú, akihez minden anya örömmel adná a lányát. De foglalt, régóta van barátnője. Igen gazdag lett az elmúlt években, vagyonát pedig okosan, londoni ingatlanokba fektette be.

Minden, amit a One Direction bandáról tudni lehet! Niall Horan
Retteg a madaraktól

1993. szeptember 13-án született Mullingarban, Írországban. A szülei elváltak, amikor Niall ötéves volt. Csálé fogai miatt a banda megalakulásakor fogszabályzót kapott. Egyértelműen a csapat mókamestere. Ornitofóbiája van, azaz fél a madaraktól, kiskorában ugyanis megtámadta őt egy csapat galamb, és azóta retteg a szárnyasoktól. Azért egy ilyen fóbia már félig elég, hogy beszéljenek róla.


Minden, amit a One Direction bandáról tudni lehet! Zayn Jawadd Malik
A bagós

Bradfordban, az Egyesült Királyságban született, 1993. január 12-én, félig angol, félig pakisztáni származású. A mélybarna szemű srác rengeteget dohányzik, emiatt sok kritika éri, mert rossz példát mutat a tinédzsereknek.

Miért egy irányba?

A banda neve Harry Styles ötlete volt. Azt mondta, hogy itt van öt idegen srác, akik lehet, soha nem lettek volna jóban, ha nincs az X-faktor, így már csak „Egy Irányba” haladhatnak tovább. A név azonban nagy bajba keverte őket, ugyanis az Egyesült Államokban is alakult egy One Direction nevű csapat, akik 2009-ben kezdték karrierjüket, és perre vitték az ügyet. A fiúk azonban nem hajlandóak nevet változtatni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top