Sztárok

Ráismersz? 19 éves lett a Két pasi meg egy kicsi sztárja – fotó

Kilenc éve játszik a sorozatban, és már nem mondható épp kicsinek.

Angus T. Jones tízéves volt, amikor megkapta Jake Harper szerepét a Két pasi meg egy kicsi című tévésorozatban. Az egykor duci kisfiúból az évek múlásával vékony, fiatal férfi lett, aki meglehetősen tehetős is, hiszen évek óta ő az egyik legjobban fizetett tizenéves tévésztár.

A színész, aki október elején lesz 19 éves, a következőképp nyilatkozott a felnőtté válásról egy amerikai magazinnak: „Felnőtt dolgokat csinálok, de még nem vagyok felnőtt. Hiába töltöttem be a tizennyolcat, ettől még nem nőttem fel.”

Angus elmondta azt is, hogy ha a sorozat véget ér, egyáltalán nem biztos abban, hogy szeretné folytatni a színészkedést. Azt tervezi, hogy főiskolára megy, igaz, azt nem árulta el, hogy mit szeretne hallgatni. A magánéletét ügyesen óvja a nyilvánosságtól, de a pletykák szerint nem egy celebbel, hanem egy civil lánnyal jár.

Kicsiből nagy
Kicsiből nagy

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top