Sztárok

Gregor Berninek elege lett

Nem akar több pletykával találkozni Gregor Bernadett. Pedig egy hetilap újabb információkkal szolgált a Jimmyhez fűződő kapcsolatáról.

Gregor Berninek elege lettElőször Galambos Lajcsi mesélt a Frizbiben Gregor Bernadett és Zámbó Jimmy kapcsolatáról. Most pedig az elhunyt énekes testvére és egykori bizalmasa is megszólalt. „Berni szülni akart, Jimmy viszont nem akart több gyereket, hiszen volt már három fia, így a két házasságából és a feleségei korábbi kapcsolataiból származókkal összesen hét gyerekről gondoskodott… Ettől függetlenül az alig egy évig tartó szerelmük elején lakást vett a színésznőnek…” – mondta Zámbó Marietta, aki szerint a románc végén már csak Gregor részéről voltak érzelmek. Hasonlóan emlékszik Jimmy bizalmasa is, Kovács András. Ő azt állítja, hogy a színésznő nemegyszer várta csepeli otthona előtt az énekest, aki már ki akart lépni a kapcsolatból. „Akármi is történt közöttünk, az kizárólag Jimmy és az én magánügyem. Csak mi ketten tudjuk, hogy mi zajlott a négy fal között…” – nyilatkozta Gregor Bernadett a Hot!-nak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top