nlc.hu
Sztárok
7 évesen elhagyta az édesanyja az 1 perc és nyersz játékosát

7 évesen elhagyta az édesanyja az 1 perc és nyersz játékosát

Egymillió forint – ezt már biztosan a magáénak tudhatja Nagy Adri, az 1 perc és nyersz! 20 éves játékosa. Hogy sikerül-e még többet nyernie, az csak este derül ki. De a fiatal nő azt mondja, ennek a pénznek már most megvan a helye: nagyszüleit szeretné segíteni belőle, akik édesanyja helyett felnevelték.

7 évesen elhagyta az édesanyja, az 1 perc és nyersz játékosátVidám, kedves, cserfes, 20 éves fagylaltárus lány a budapesti állatkertben – bárki találkozhatott vele, aki arra járt. Ő azonban nem arra keresett a nyáron, hogy meglegyen a legújabb trendi ruha: nagyszülein próbált segíteni, akik pénzügyi bajba kerültek. Adri átmenetileg lemondott az álmáról, hogy az Eszterházy Károly Főiskolára menjen, Egerbe, álmai városába. Mégsem volt benne semmi rossz érzés, hiszen végtelenül hálás nagyszüleinek, akik azóta nevelik, hogy az édesanyja hétéves korában elhagyta. „Mai napig emlékszem arra az estére – mesél Adri. – Apuval ketten voltunk otthon, anya hajnalig dolgozott. Aztán hazajött, de csak egy félórára: összepakolt egy táska holmit, és minden magyarázat nélkül eltűnt az életünkből. Soha többé nem jött vissza, az okait a mai napig nem is ismerem. Miután elhagyott minket, apukám élete is nagyon kisiklott, emiatt kerültem a nagymamáékhoz, amit nem bánok, hiszen szebb gyerekkorom nem is lehetett volna, mint mellettük. Nem haragszom az édesanyámra, de nem tudom őt megérteni és nem is vágyom a közelségére. Nekem ma már a nagyszüleim jelentik azt, amit ő jelenthetett volna, ha mellettem marad.”

Nagymamája segített a gyakorlásban

Az utóbbi időben igen komoly anyagi gondokkal küzdött a kis család, rengeteg volt a kifizetetlen számla. Adrienn mentőötletként találta ki az 1 perc és nyersz!-jelentkezést, és csak akkor szólt otthon, amikor behívták az RTL Klubba. „Nagymamim volt a leglelkesebb tréner, iszonyú sokat segített, együtt gyakoroltuk a játékokat! Naná, hogy a nyereményem egy része a nagyszüleimet illeti, kinullázzuk belőle a tartozásokat. A maradékot pedig elteszem a fősulira, és még gyűjtök hozzá. Ha pedig egyben lesz a pénz, sportszervezést fogok tanulni. Kiskorom óta kosárlabdázom, a család mellett a sport segített át az anya elvesztése utáni legnehezebb időszakomon. Így talán érthető, miért olyan feladhatatlan álom számomra ez az egész! Igenis tétje van annak, lesz-e még több ebből az egymillióból. Beleadom minden erőmet, figyelmemet!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top