Sztárok

Nagymama lett Keresztes Ildikó

Keresztes Ildikó boldog, hogy ő lett Király L. Norbi kisfiának tiszteletbeli nagymamája. Mint a Blikknek elmondta: már most keresgeti a jobbnál jobb ajándékokat a lurkónak.

Nagymama lett Keresztes Ildikó„Veszek a kis Királynak ruhácskákat és ajándékokkal is elhalmozom. Az első ajándékát már be is szereztem a Nemzeti Vágtán, nemrégiben pedig találtam egy bababoltot, ahol kinéztem egy csodás pólyát neki” – mesélte a Blikknek az X-Faktor mentora, aki hozzátette: anyagilag is támogatja a kis családot.

„Norbi született apuka. Nem láttam még pasit ilyen szakszerűen bánni egy újszülöttel. A kicsin pedig látszik, hogy ki az apja, hiszen kifejező, művészi keze van” – folytatja büszkén Keresztes, aki Norbi tanúja is volt a fiú esküvőjén, így számított rá, hogy valamilyen szerepet szánnak majd neki a gyerek életében is. „Érzelmileg nagyon közel állunk egymáshoz vele is és a feleségével is, ezért félve ugyan, de felkértek, hogy legyek a gyermekük tiszteletbeli rocknagymamája. Tartottak tőle, hogy mit szólok majd a hirtelen jött nagymamastátuszhoz, hiszen Norbi mindig azt mondja nekem, én egy díva vagyok, nem tud rám úgy nézni, mint egy nagyira. Természetesen egyből igent mondtam!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top