Sztárok

Ezt üzente Komár László

Nem is olyan régen még többezres tömeg előtt lépett fel Komár László. Bár nem látszott rajta, nagyon beteg volt.

„Ahogy megszületünk, abban a pillanatban ki van jelölve a halálunk napja is. Én azt szoktam mondani, hogy az élet nem más, mint a halál kezdete. És az életet élvezni kell minden percben, minden pillanatban” – mondta egyik utolsó interjújában a szerdán reggel elhunyt Komár László. Bár nem beszéltek róla, de nem is titkolták, hogy a 67. születésnapját az énekes már betegen ünnepelte, a rákbetegséggel harcolt. „Két éve nem iszom alkoholt, nem is dohányzom. Szép volt, jó volt, de most is remekül vagyok” – mesélte utolsó születésnapján az énekes, aki egy hónappal ezelőtt még Körmenden lépett fel, közel ötezer ember előtt. „Nem láttam rajta a betegség jeleit, még akkor is bohóckodott, viccet mesélt. Remekül volt” – ezt már Delhusa Gjon mesélte a Fókusznak.
Komár László a legnagyobb titokban újra elvette egyik korábbi feleségét, Krisztát. Barátja, Aradszky László szerint az asszonyt az Isten küldte vissza az énekeshez az utolsó pillanatban.

Ezt üzente Komár László

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top