 |
Buckingham-palota
2003. december 12., péntek
Károly herceg megigazította ellentengernagyi egyenruháján a hímzett ujjpaszományt, majd a torkát köszörülve nekifogott a névsor felolvasásának. Egy bizonyos nevet keresett a többieké között.
– Aha – mondta, és az ujja megakadt félúton a papírlapon. – „Sir Michael Jagger.” Értem, szóval most itt lesz személyesen.
– Igen, uram – válaszolt neki a főkamarás, akinek teendői közé tartozott, hogy gondoskodjon az aznapi avatási ceremónia zökkenőmentes lebonyolításáról. – Nehezen tudom elképzelni, hogy elmulasszon egy ilyen alkalmat.
Mick finoman szólva fölényeskedőn állt hozzá az egész lovaggá ütéshez. Addigra már tízszer módosíttatta az időpontot, legutóbb december 10-én.
Akkor a halasztás oka az volt, hogy a kevesek egyikét, akik képesek voltak őt háttérbe szorítani, a rögbiszupersztár Jonny „Wilko” Wilkinsont készültek ugyancsak lovaggá ütni, miután a világkupában ő vezette győzelemre az angol csapatot – és a hatvanéves Micknek esze ágában sem volt a reflektorfényt megosztani egy huszonvalahány éves sztársportolóval.
– Szinte hihetetlen – csóválta a fejét a walesi herceg. – Mick Jagger… meg a lovagi cím. Micsoda képtelenség. – Aztán a királynő szertartásmesteréhez fordulva még hozzátette: – Anyám ízlésének ez egy kicsit túl sok volt, nemde?
Nem számított ritkaságnak, hogy Károly az anyját helyettesítse az ilyen szertartásokon – különösképp, ha a királynő gyengélkedett, vagy más elfoglaltsága akadt. Jelen esetben a királynő azzal lepte meg a fiát, sőt egész udvartartását, hogy váratlanul elhatározta, december 12-én megoperáltatja a bal térdét – holott a műtétre bármikor sort keríthettek volna az egész év során, hiszen nem volt rá sürgető szükség. Ami azt illeti, két nappal azelőtt makkegészségesen és jókedvűen jelent meg a Buckingham-palotában Wilkinson és csapattársai fogadásán, akiket a Londonban a világkupa-győzelem tiszteletére rendezett győzelmi parádét követően hívott meg.
– A királynő csak egy pillantást vetett Mick Jagger nevére azon a listán – jegyezte meg később egy főudvaronc –, és azonnal világossá vált, hogy nincs az a hatalom, amely rákényszeríthetné, hogy részt vegyen a szertartáson. Egyszerűen tett róla, hogy a kérdéses időpontban valahol máshol legyen.
A királynő négyszemközt valóban ellenezte Tony Blair miniszterelnök azon erőfeszítéseit, hogy a kitüntetendők évente két alkalommal összeállított listájára a tiszteletre méltó emberi jogi harcosok, tudósok, diplomaták, művészek, akadémikusok, közszolgák, sportemberek, valamint az üzleti élet kiválóságai és szakszervezeti vezetők nevei mellé Jaggeré is felkerüljön. A listán szereplők nagy többsége MBE (Member of the Most Excellent Order of the British Empire), OBE (Officer of the Most Excellent Order of the British Empire), esetleg CBE (Commander of the Most Excellent Order of the British Empire) kitüntetést kapott. Minden évben vagy 2500 ilyen királyi kitüntetést adnak át, és noha az uralkodó beleegyezése formálisan szükséges, a királynő ritkán szentel figyelmet a listán szereplőknek.
A lovagi cím odaítélése egészen más ügy. A főnemesi címek adományozása mellett ez a legmagasabb kitüntetés, amelyet a királynő adhat, és az uralkodó ennek a rövid, a jövőbeli Lovagokat és Hölgyeket (az angol női lovagi cím – a ford.) tartalmazó névsornak mindig nagy figyelmet szentel. Mégis, eddig szinte sosem fordult elő, hogy az uralkodó nemtetszésének adott volna hangot – még négyszemközt sem –, ha egyszer a kormány összeállította a kitüntetendők névsorát.
Jagger eme ritka kivételek közé tartozott. Tony Blair 1997-ben, nem sokkal az után, hogy megválasztották miniszterelnöknek, már javasolta egyszer Jagger lovaggá ütését. Blair maga is nyíltan vállalt rockrajongó és a léggitározás önmaga kikiáltotta bajnoka, akkoriban még fiatal parlamenti képviselő volt, és Jaggerrel először egy Lord Mandelsonnál rendezett vacsorán találkozott.
– Tony összeszedte minden bátorságát – emlékezik vissza Lord Mandelson –, aztán odalépett Mickhez. Egyenesen a szemébe nézett, és így szólt: „Csak azt szeretném elmondani, hogy milyen sokat jelentett mindig is a számomra.” Úgy nézett ki, mint aki szeretne valamit – teszi hozzá Lord Mandelson. – Egy pillanatig azt hittem, autogramot fog kérni tőle.
Eléggé szerencsétlen módon Blair igyekezete, hogy Mickből lovagot csináljon, szinte azonnal a királynő heves ellenállásába ütközött. A miniszterelnök a következő öt évben minden alkalommal rátette Jaggert a lovaggá ütendők listájára, de csak annyit ért el, hogy a királynő minden alkalommal a „nem méltó” megjegyzést írta a neve mellé.
Ehhez semmi köze sem volt Jagger szakmájának. A királynő akkor már több popsztárt is nagy örömmel ütött lovaggá, köztük Paul McCartney-t és Elton Johnt. Jaggerrel más volt a baj. Ellentétben a többi kitüntetettel, ő láthatóan nem nagyon hajlott a jótékonykodásra, pedig már óriási vagyonra tett szert. A hazafiságával is akadtak kisebb problémák. Miközben más brit hírességek otthon maradtak Angliában, és elképesztően magas adók formájában hatalmas árat fizettek a hazafiságukért, addig Jagger, hogy a hasonló adókat megússza, technikai értelemben már az 1970-es évek eleje óta külföldinek számított.
Persze a kitüntetés ellenzésének bőven voltak személyes okai is: Jaggernek és mindannak, amit az 1960-as évek óta képviselt, a zsigeri utálata. Micknél jobban senki sem szimbolizálta a hatvanas évek hedonista szex- és drogmániás, rock and rollal megfejelt életérzését. Jagger korai – topis, faragatlan, obszcén és a fennálló társadalmi berendezkedést határozottan elutasító – nyilvános imázsa arra volt jó, hogy minél több embert megsértsen, csoda-e, ha az e berendezkedés csúcsán helyet foglaló asszony némiképp magára vette?
Ami Mick magánéletét illeti, hét gyermek apja, akik négy különböző kapcsolatból születtek, de mindenki tisztában volt azzal, hogy ez a termés alighanem csak a csúcsa egy Mount Everest méretű szexuális jéghegynek. Drogügyben volt néhány letartóztatás, két ítélet is – sőt egy rövid időre még a börtönnel is ismeretségbe került. Volt idő, amikor Jaggert mintha a sötét oldal kerítette volna a hatalmába, hiszen a sátán dicsőségéről énekelt a Sympathy for the Devil című dalában, és a Pokol Angyalai nevű motoros bandát alkalmazta biztonsági őrként a hírhedt kaliforniai Altamonti Rockfesztiválon. Utóbbi döntése súlyos zavargásokhoz és véres gyilkosságokhoz vezetett.
Az sem lendített sokat az ügyön, hogy Jagger az évek során folyton gúnyt űzött a királyi család tagjaiból, és hogy a királynőt többször is „Anglia Főboszorkányának” nevezte. Szokása volt továbbá, hogy általános forradalomra buzdítson. Szavaiban nyoma sem volt bármi iróniának vagy akár feszélyezettségnek, amikor egyszer kijelentette, hogy „Az anarchiában van a remény egyetlen, halványan pislákoló lángja. Az olyan dolgokra, mint a magántulajdon, semmi szükség”.
 |
| Jagger és Margaret |
Jagger pózolásától és túlkapásaitól függetlenül, a királynő dühét egy jóval személyesebb ügy váltotta ki: mindig mély aggodalommal töltötte el az addigra már megboldogult húga, a híresen szabad szellemű Margit hercegnő és Jagger között kialakult meglepően intim és potenciálisan katasztrofális kapcsolat. A királynőnek többször is közbe kellett lépnie, amikor kis híján napvilágra került egy-egy Jagger és Margit hercegnő barátságát taglaló botrányos leleplezés – többek közt egy szex- és drogpartiról, amely ha megjelenik, könnyen a kormány, de talán még az egész monarchia bukását is okozhatta volna.
Őfelségének ugyanilyen visszatetsző volt, hogy miközben Mick a lázadó pózában tetszelgett, napnál világosabb volt, hogy társadalmi ambíciókat is táplál.
– Mick mindig is közéjük szeretett volna tartozni – mondja róla régi barátja és ősidők óta a publicistája, Keith Altham. – Elejétől fogva arra ácsingózott, hogy arisztokrata legyen. Miféle lovagi cím? Ugyan már, ő a birodalom hercege akar lenni!
A királynő szemében még ennél is csúnyább dolog volt, hogy Jagger az ő érzelmileg labilis húgát óhajtotta felhasználni arra, hogy feljebb jusson a társadalmi ranglétrán. A királynő őszintén szerette a húgát, és aggódott érte. Jagger negyven évig ápolta ezt a baráti kapcsolatot Margit hercegnővel, és ez alatt az idő alatt a királynő végig úgy gondolta, hogy rossz hatással van a testvérére.
Így aztán azon a reggelen, amikor Mick a lovaggá ütés elébe nézett, a királynő szép csöndben átvitette magát a palotából a VII. Edward Király Kórházba. Ha már arra járt, az orvosok az arcáról is eltávolítottak néhány rákos foltot. A bal térdéből levált porcdarabkáknak az eltávolítása nagyszerűen sikerült, de az arcán végzett műtéttől a királynőnek vastag hegei keletkeztek a bal szeme alatt és fölött, valamint az orra mentén. Amikor két nappal később egy botra támaszkodva, bizonytalan léptekkel kijött a kórházból, a kíváncsiskodókat megdöbbentette a kinézete. „Mintha csak egyetlen varázsütésre történt volna – írta a Daily Mail egyik riportere –, a királynőből egyszerre törékeny, legyengült öreg hölgy lett.”
Semmi baj. Sokkal szívesebben vagyok itt – mondta az egyik orvosának –, mint a Buckingham-palotában, ahol épp egy bizonyos illetőt kellene lovaggá ütnöm.
Így esett, hogy a feladat elvégzése Károly hercegre hárult. Évekkel azelőtt az egyik gálavacsorán, amelyet a herceg saját jótékonysági szervezete, a Prince’s Trust támogatására rendeztek, Károly már találkozott Jaggerrel, akinek akkor azt mondta, „elképzelni sem tudja”, miként fordulhatott elő, hogy Mick egyszer sem került fel a királynő által félévenként összeállított kitüntetési listára. Aztán később az egyik szárnysegédjének azt mondta, persze a lovagi cím fel sem ötlött benne – „egy CBE kitüntetésre gondolt, legfeljebb”.
Történetesen Károly herceg is összeakasztotta már egyszer a bajszát Jaggerrel. Diana hercegnő lelkes híve volt a Stonesnak, és különösen Micknek. Nem sokkal az után, hogy 1981-ben húszévesen hozzáment Károlyhoz, Diana szerette volna meghívni Jaggert teára a Kensington-palotába. Károlynak, noha már javában tartott a Camilla Parker Bowlesszal folytatott viszonya, bőven volt oka féltékenységre. Pontosan tudta, milyen nőfaló hírében áll Jagger, és hogy épp a Dianához hasonló korú, hosszú lábú szőkék a gyengéi, ezért ragaszkodott hozzá, hogy Diana mondja le a meghívást. Az ügyből csúnya veszekedés támadt, végül aztán Diana duzzogva elfogadta a Károly által felkínált kompromisszumot: vigaszul meghívhatott teára egy Mick Jaggernél kevésbé fenyegető külsejű másik popsztárt – az akkor még boldog házasságban élő, kissé potrohos, idő előtt kopaszodásnak indult Phil Collinst.
Károlyt talán még inkább zavarta Jagger nyíltan modortalan viselkedése. Egy korábbi, ugyancsak a Prince’s Trust tiszteletére ezúttal a windsori kastélyban rendezett 1991. júniusi protokollvacsorán Micket úgy kapták lencsevégre, hogy miközben kezet fog Károly herceggel, másik kezét zsebre dugja. A királyi etikett ellen elkövetett eme súlyos kihágást a másnapi lapok mint „a királyi családot vérig sértő inzultust” tálalták. A királynő és Károly herceg, akik mindig kínosan vigyáztak az ilyen és hasonló incidensek elkerülésére, még nagyon élénken emlékeztek erre a fotóra, amely bejárta az egész világsajtót.
– Károlyt szörnyen felháborította a dolog – nyilatkozta egyszer Diana a Jagger-féle zsebre dugott kezes baklövésről. – Az ilyen ostoba semmiségeket sosem felejtik el.
Az egyedüli személy, akinek a véleményére Mick a leginkább adott, csöppet sem rejtette véka alá a lovaggá ütéssel kapcsolatos érzéseit. Két évvel azelőtt Mick felhívta Keith Richardsot, hogy elújságolja neki az ügyet.
– Keef – kezdte selypítve Mick –, muszáj elmondanom neked, hogy mi történt. Tony Blair azt akarja, hogy fogadjam el a lovagi címet.
– Ne hülyéskedj, öregem – horkant fel Richards. – Hát ez kibaszottul röhejes. Lovaggá ütnek? És az mi a faszra lesz jó neked? Ez nem te vagy. Ehhez nekünk az égvilágon semmi közünk.
– Miért, Paulnak és Eltonnak is van – felelte elbátortalanodva Mick. – Az ilyesmit nem olyan könnyű visszautasítani, nem igaz?
Hallgattak egy sort. Mick nem sokkal korábban nyitotta meg a Mick Jagger Központot a Dartfordi Gimnáziumban, abban a kertvárosi magániskolában, ahol annak idején, az ötvenes évek végén még azért keveredett bajba, mert túl hosszú volt a haja, és túl szűk szárú a gatyája. Ennyire megváltozott volna Keith öreg barátja? Lehet, hogy a negyven évig semmiféle konvenciót és tekintélyt nem tűrő Mick most egyszerre polgári tiszteletreméltóságra vágyik?
– Nincs a világon semmi, amit ne lehetne visszautasítani, kisfiam – mondta végül Keith Micknek még mindig hitetlenkedve. – Mondd meg nekik, hogy bekaphatják!…
Persze Jagger végül igent mondott, és családi körben vonult fel a palotához: elkísérte őt 92 éves édesapja, Joe, és két lánya, a 19 éves Elizabeth és a 32 éves Karis.
