Francia és kanadai írók “gyártották” Győzike levelét

KEDVES rajongóim! Szeretném, ha meghallgatnátok és megértenének valamit…

Én, Gáspár Győző, közszereplő vagyok, és ebből kifolyólag nem, ismétlem, nem engedhetem meg magamnak, hogy ekkora hibát elkövessek a családommal, a gyerekeimmel és az emberekkel szemben! Én nem 10 millió forintos ember vagyok, se nem egymilliárd forintos ember! Nekem a becsület a tisztesség még igenis számít, én egy pár éve sokat, nagyon sokat gondolkoztam és gondolkozok a mai napig is az életemen, hogy a semmiből a sehogyanból milyen szépen sikerült tisztességes úton felállnom. Éppen ezért nem engedhetem meg magamnak, hogy ekkora hibát elkövessek és 13 évnyi munkát magam mögött tudva egy nap alatt leromboljam az egészet! Én semmilyen bűnt nem követtem el azon túl, hogy az embereket szórakoztattam! Minden nap kamerák kereszttüzében éltem és élek a mai napig! Eszembe nem jutna ilyen hibát elkövetni! Tiszta lelkiismerettel állok most a bíróság és az ország előtt, de a családom nem érdemli meg, hogy ezt csinálják velük!

Gondoljanak emberi életekre… érző emberi életekre! Nagyon régóta foglalkozom emberekkel, látom sok ember életét, hogy mennyire szenvednek egy jobb megélhetésért, mennyien vannak az utcán otthon és család nélkül! Átéreztem sokszor, vajon mit érezhettek és érezhetnek ezek az emberek, és rájöttem, hogy nem az számít, mennyi mindene van az embernek, hanem a család az, ami igazán fontos. Nekem és minden érző embernek a földön! Az egyetlen dolog, amiért érdemes élni, az a család…
Ezúton szeretnék bocsánatot kérni elsősorban a családomtól, ha rosszat tettem, és az emberektől, ha rossz példát mutattam volna! KEDVES rajongóim. Létezik az a pillanat, amikor az ember megtehet valamit, és övé lehet a boldogság, ez a pillanat eltarthat néhány napig, olykor néhány hétig, legfeljebb néhány hónapig. De csak egyetlenegyszer fordul elő, és ha az ember később vissza szeretne térni ehhez a pillanathoz, az egyszerűen lehetetlen, nincs már helye a lelkesedésnek, a hitnek és a bizalomnak, marad a beletörődés, a kölcsönös, szomorú szánalom, a haszontalan, de biztos tudás, hogy valami megtörténhetett, létrejöhetett volna, de egyszerűen méltatlannak bizonyultunk az adományra.

Ez az idézet szerepel Michel Houellebecq 2011-ben a Magvető Kiadónál megjelent Goncourt-díjas regénye, A térkép és a táj hátlapján. Michel Houellebecq, eredeti nevén Michel Thomas, francia filmrendező, író és költő.

Én úgy érzem, nem vagyok méltatlan arra, hogy a ne úgy nézzen rám, mint Gáspár Győzőre, hanem mint egy szerető családapára, aki semmi mást nem kér az élettől, csak azt, hogy hazamehessen a családjához! Amikor eljöttem otthonról, olyannak láttam a jövőmet, mint egy, a távolban elvesző, egyenes utat. Mérföldekre elláttam. De most váratlanul kanyarhoz értem. Nem tudom, mi vár rám, ha megkerülöm, de remélem, hogy a lehető legjobb.

A fenti idézet némi módosítással Lucy Maud Montgomery kanadai írónő (1874–1942) Anne otthonra talál című könyvének (Könyvmolyképző Kiadó) Egy kis kitérő című fejezetéből származik, igaz, aki mondja, nem otthonról, hanem az akadémiáról jött el. Ez az egyetlen szó a változás.

Mindig azt hiszi az ember, hogy már mindent látott, de téved. Azt gondolja, hogy már ismeri a legrosszabbat, de a legrosszabb mindig csak ezután jön, és a legrosszabbon túl mindig van még rosszabb.

Guillaume Musso francia író Ott leszel? című könyvéből származik (Ulpius Kiadó). Elliott, az orvos gondolja ezt, amikor egy Emily nevű kábítószeres lány, aki benzinnel gyújtotta fel magát, kómában fekszik. A szóban forgó részlet a műben így kezdődik: Ebben a szakmában mindig azt hiszi az ember, hogy már mindent látott, de téved.

Én ezek után semmilyen rosszat nem szeretnék, nem akarok és nem is fogok elkövetni!… van egy régi mondás, amit biztos ismertek, „nem az számít, mit mondanak, hanem hogy ki mondja”! szeretlek titeket!