nlc.hu
Sztárok

Ilyen apuka Száraz Dénes

Visszatért a Jóban Rosszban csapatába Száraz Dénes, akinek a reggeli kelés sem okoz gondot, mivel rendszerint nyolc hónapos kisfia, Dani ébreszti.

nlc - Sztárok

Az persze továbbra is kérdés, hogy Tamás atya miként kerül vissza Betty életébe, hiszen eddig mindössze pár másodpercre láthatták a nézők. „Továbbra sem mondhatok semmit, pedig bőven lesz még izgalom a sorozatban velem kapcsolatban. Olyan fordulatok jönnek, amikre senki sem számít. Én magam is meglepődtem, amikor a producer elmondta, mire készül. Annyit mondhatok, hogy senkit se vezessen félre az, ahogy a történetem újraindult” – ecsetelte Száraz Dénes, akinek szerencsére a forgatások mellett bőven marad ideje kisfiára és feleségére.

„A forgatások még nem foglalnak le annyira, majd inkább decembertől sűrűsödnek ismét. A gyerkőc körüli legtöbb dolgot megosztjuk a feleségemmel, de mivel a reggeli felkelést jobban bírom, ezért azt mindig bevállalom. Már reggel hatkor ébren van Dani, ilyenkor én vagyok vele kilencig, addig a feleségem még tud pihenni” – árulta el a színész, akinek egyetlen kérése volt csak a visszatérése kapcsán a készítőkhöz. Kíváncsi vagy, mi az? Itt eláruljuk!

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top