 |
Az új könyved egy újabb utazás a világ körül, emellett számos nagyon is aktuális témával foglalkozik. Mégis, a kötetből érezhetően kiemelkedik Fanni története. Hihetetlenül sok Weisz Fanni él ebben az országban, ha érted, mire gondolok. Mi az, ami megfogott téged ebben a fiatal lányban?
Az emberi tartása, a női méltósága, a gyönyörű lelke, a személyisége, mindaz, ami csak úgy sugárzott belőle, már akkor is, amikor megismertem. Pedig akkor még nem beszélt, csak mutogatott, kizárólag jelnyelven volt képes kifejezni magát, és még azt is törte! Hiszen például az apja születése óta szégyellte a siketségét, ezért jó adag önbizalomhiánnyal élt, és azért is, mert sokat csúfolták a fogyatékossága miatt.
Hogyan, mikor sodorta őt az utadba az élet?
Egy pécsi rendezvényen voltunk Benjamin fiammal, négy évvel ezelőtt. Épp a büfében álltunk sorba, amikor megsimogatta a gyerekem fejét, és amikor a háta mögött állva megköszöntem neki a kedvességet, látványosan nem vett rólam tudomást. Aztán percekkel később, amikor ő került sorra, és egy sütire, majd egy ásványvizes palackra mutatott, rájöttem, mi a helyzet. Mivel a kisugárzása egészen lenyűgözött, mind az emberi, mind a riporteri énemet azonnal foglalkoztatni kezdte Fanni sorsa. Elé álltam, bemutatkoztam neki és meghívtuk vacsorázni. Valahogy így kezdődött.
Mára pedig mindenki ismeri a pécsi, siket szépségkirálynő történetét. Már nemcsak tökéletesen jelel, de beszél is a saját hangján, sőt előadásokat tart veled együtt országszerte, melyekre hatalmas tömegek zarándokolnak. Cégek versengenek azért, hogy Fanni a reklámarcuk legyen, és ma már keres annyi pénzt, hogy ő otthon a családfenntartó. Igen nagy szereped van mindebben. És ezt veled érte el. Sosem néztek furcsán a kapcsolatotokra?
Nézd, a feleségem, Gyöngyi, engem jól ismer és pontosan tudja, mennyire képes vagyok lelkesedni valamiért vagy valakiért. Épp ezért nem sokkal a megismerkedésünk után be is mutattam neki Fannit, és azonnal megértette, miért olyan fontos nekem ennek a nehéz sorsú lánynak az élete. A szépségversenyen már feleségemmel együtt izgultunk Fanniért, együtt biztattuk, hogy higgyen önmagában, menjen fel a színpadra, mert annak, amit most ő tesz, üzenete van. Nemcsak önmagáért teszi, hanem a sorstársaiért is. Az elmúlt években Fanni, az édesanyja, Ági, és a nagymama is családtagokká váltak nálunk, olyannyira, hogy amikor Budapestre költöztek, fontos szempontnak éreztük, hogy a közelünkben találjanak lakást. Hogy csak egy dolgot mondjak: a múlt héten nagyon elfoglaltak voltunk, Fannival a könyv miatt utaztunk, Gyöngyi pedig a kosáredzések miatt volt elhavazva, és Fanni anyukája hozta el a gyerekeimet az iskolából… Fanni és családja ma már az én családom része is. És mi egy nagyon összetartó család vagyunk.
Pedig nem ez a jellemző. Egyre több kapcsolat megy tönkre. Mi a titkotok?
Nálunk mindig van egy gyerek! (Nevet.) Benjamin, Barnabás és Bendegúz – a kicsi még kétéves sincs –, és azt kell mondjam, köréjük épül Gyöngyivel a kapcsolatunk, az életünk. Én mindig azt szoktam mondani, csak másodállásban vagyok riporter és műsorvezető, a főállásom az, hogy apa és férj vagyok. Nincs, ami a családomnál fontosabb. Ha létezik titkunk, akkor hát az, hogy nálunk igen markánsan le vannak osztva a szerepek: ha én úgy határozok, hogy Amerikába költözünk, mindenki zokszó nélkül követ, mert a stratégiai döntéseket én hozom, de hogy mi kerül a család asztalára, ki milyen ruhát visel, és milyen napi programokra megyünk, az Gyöngyi fennhatósága. Férfi és nő között, azt vallom, egy kapcsolatban a közös célok a legfontosabbak. A gyerekeket is tudatosan neveljük.
A munkád miatt a gyerekek, gondolom, sokat láttak már a világból.
A fiaim Afrika legszegényebb országában azt is megtanulták, hogy rongylabdával is lehet játszani, nem csak drága kütyükkel. Nyelveket beszélnek, többet láttak a világból, mint sok felnőtt, és nagyon is a helyén van az értékrendjük. Fontosnak tartom, hogy anyanyelvemet, a horvátot is továbbvigyék, így otthon csak ezen a nyelven beszélek.
Rengeteg nyomorúságot láttál már a világban. Hogy vagy képes lélekben megküzdeni ezekkel?
Tudod, én sosem a körülményekre koncentrálok. Ha ül velem szemben egy ember, akinek se keze, se lába, akkor nem azon szörnyülködöm, hogy mi az, ami hiányzik, és ez milyen borzasztó, hanem hogy mi van a lelkében, a gondolatvilágában, és az mennyire szép. Ezt az elvet követem, jöjjön szembe bármilyen szörnyűség. Máskülönben már anno, a háborús tudósítások idején gumiszobában találtam volna magam.
Elszántan kiállsz a jó ügyekért. A Napló-riportjaid kapcsán két törvény is született, és sok embernek segítettél. Mi az, ami alapján szelektálsz? Gondolom, ömlenek hozzád a levelek…
Van, aki egyszerűen csak villanyszámlát küld, hogy fizessem be. (Keserűen mosolyog.) Tudod, mindig leginkább a megérzéseimre hagyatkozom. Néhány hónappal ezelőtt napokig strázsált egy ember a TV2 előtt. A férfi azt mondta, addig nem megy el, míg nem beszélt velem. Végül azt mondtam a kollégáknak, mindenkinek jobb lesz, ha lemegyek hozzá. Válóperes bírósági papírokat mutogatott, hogy a felesége eltiltotta a gyerekétől, távolságtartási végzés van, tényleg egy remegő roncsnak látszott. Nagyon megdöbbentett az, amit és ahogy mondott, ráadásul azt hajtogatta, hogy nem megy haza, vagy öngyilkos lesz, ha nem forgatunk róla a Naplóban. Nem lett, nem is lehetett riport, hiszen mi nem kérdőjelezhetünk meg bírósági ítéleteket, a zsarolásnak pedig elvből nem engedünk. A hideg kiráz, ha arra gondolok, hogy hetekkel később ugyanezt a férfit vették őrizetbe, mert részt vett Szita Bence meggyilkolásában…
Olyan ember hírében állsz, aki nem fél belemenni a konfliktusokba. Ezt ma már sokan nem merik felvállalni.
Mert másként nem volna értelme az egésznek. Weisz Fannim szokta nekem mondani: Tvrtko, tudod, velem este nem lehet veszekedni, mert fogom magam, és egyszerűen lekapcsolom a villanyt. Neki köszönhetem, hogy már nekem is van ilyen belső villanykapcsolóm. Lehet, hogy Fanni sokat köszönhet nekem, de én legalább annyit neki. A példaképemmé vált.
