nlc.hu
Sztárok
Így kínozta családját Henderson Dávid

Így kínozta családját Henderson Dávid

Ahogyan egyszer Caramel fogalmazott, "Isten fénye ragyog át" Henderson Dávid hangján. Szerettei azonban ezt az elmúlt években egyáltalán nem érezték így.

Így kínozta családját Henderson DávidA gyakorlás sikítozásnak tűnik

„Mivel Dávid régebben kissé gátlásos volt, nem énekelt előttünk. Leginkább akkor gyakorolt, ha nem voltunk otthon – meséli a Voice versenyzőjének édesanyja. – Akkor tudatosult bennem a tehetsége, amikor először hallottam őt egy iskolai rendezvényen. Az egész családunk őszintén meglepődött azon, hogy Dávid ennyire jól énekel, mert azelőtt ez otthon nem volt téma.” Miután besöpörte a család dicséreteit, az énekes otthon is gyakorolni kezdett – szerettei legnagyobb bánatára! Ugyanis nem valami kellemes hallgatni, amikor éppen próbál. „Van úgy, hogy egy különlegesen nehéz hajlítást kísérletezek ki órákon át, és ez nem nagy élvezet a többieknek, sőt hogy őszinte legyek, égnek áll tőle a hajuk, merthogy sikítozásnak tűnik – nevet Dávid. – De persze most már mindannyian úgy érzik, hogy megéri ez az állandó hangzavar. Nagyon boldog vagyok, hogy tetszik az embereknek is, amit csinálok, és hogy hozzá tudom tenni az előadásomhoz azt a pici pluszt, amiről Caramel is beszélt.”

Nick Carter volt a példaképe!

Dávid nem szégyelli, hogy néhány évvel ezelőtt még szenvedélyesen rajongott a kilencvenes évek nyálasnak titulált fiúzenekaraiért. A nagy kedvence a Backstreet Boys volt, és abból a formációból is Nick Carter. „Volt egy időszak, amikor a hajamat is olyan fazonúra vágattam, mint az övé volt, természetesen kívülről fújtam a dalaikat és gyűjtöttem a relikviáikat is – mondja Dávid. – Ez akkortájt volt, amikor kamaszodni kezdtem, és kellett valami kapaszkodó, ráadásul úgy vettem észre, hogy ez a stílus nagyon is bejön a csajoknak. Persze azóta már másként látom. Illetve leginkább olyan lányt veszek észre, aki nem csak a külsőségekre figyel.” Merthogy erre nevelték Dávidot a szülei, és a Henderson családban a szeretet, az összetartás nagyon fontos.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top