Sztárok

Bálint Antónia kitálal az őt ért rágalmakra

Bálint Antóniáról és kislányáról újabb cikk jelent meg a közelmúltban, ami végképp felháborította Toncsit, ezért úgy döntött, hogy közösségi oldalán tálal ki a megjelentekről.

A napokban jelent meg az az újságcikk, mely azt állította Bálint Antóniát és kislányát pszichiáter vizsgálja. A cikkben írtak szerint az édesanyának meg kellett jelennie az Igazságügyi Szakértői Intézetben, mert állítólag az édesapjának a gyermek azt mondta: anyja megpofozta őt.

Bálint Antónia kitálal az őt ért rágalmakraBálint Antóniát kikészítették a cikkben megjelentek, és úgy döntött, a Facebookon kommentálja a híreszteléseket.

„…Egy eljárás közepén arról írni, hogy ki hogy neveli a gyermekét, tisztességtelen” – írta Facebook-oldalára Antónia, aki szerint őt bizony senki nem kérdezte meg az ügyével kapcsolatban. „…Azon azért elgondolkodom, hogy vajon kitől tudhatták meg, hogy mi éppen akkor megyünk a vizsgálatra. Tőlem nem, az biztos. A hatóságoktól sem valószínű. Hmmm… kitől is kitől is…Van mód rá, hogy kiderüljön. Meg is teszem a megfelelő lépéseket ennek érdekében” – ecsetelte tovább a színész-műsorvezető, akinek ügyéről ma is cikket hozott le az egyik lap.

„Szakvélemény kibocsátása és a hatóság döntése előtt tényeket állítani felelőtlen, rágalmazó magatartás, ami kizárólag a gyermeknek árt. Mindezek mellett Lacinak az újságban tett nyilatkozata önmagában is ellentmondásos: azt nyilatkozza, hogy a gyermeknek az anyjánál a helye, mégis mindent elkövet annak érdekében, hogy bebizonyítsa, alkalmatlan vagyok a kislányom nevelésére” – reagált volt párja állítására Antónia.

„Azt akarja, hogy ellenőrizzék a nevelési elveimet, figyeljenek jobban oda rám. Ez a gondolkodásmód kicsinyes, iskolás, mintha a hatóságnak az lenne a feladata, hogy körmösöket osszon. A hatóság végzi a dolgát, elrendelte a szakvélemény készítését, és még nem hozott döntést” – zárta le Antónia, majd hozzátette, a valóság az, hogy jelen pillanatban nem pszichiáter, hanem pszichológus vizsgálja a kislányát, őt és az édesapát. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top