Sztárok

Így tér vissza Bochkor Gábor

A hírek szerint Bochkor már tárgyal egy rádióállomással, ahol visszatérhet a műsorával.

Így tér vissza Bochkor GáborA Bors úgy tudja, Bochkor Gábor komoly tárgyalásokat folytat a Juventus rádióval, elképzelhető, hogy a jövőben itt tér vissza rádióműsorával. Az azonban már egyáltalán nem olyan biztos, hogy Boros Lajos is csatlakozik a nagy visszatéréshez, hiszen korábban többször kijelentette: nyugdíjba menne. Mindenesetre a Bors úgy értesült, hogy a napokban együtt látták Bochkort, Borost és az említett rádió egyik vezetőjét.

A Juventus programigazgatója elismerte, hogy jóban van a két műsorvezetővel, és a rádiózásról is szoktak beszélni, de… „A Juventus reggeli műsora azonban jól működik, hallgatottságban hozza a számokat, maga a műsor nyereséges. Vagyis: mi nem tervezünk váltást, minket kell megkeresni valami szuper ajánlattal. Azt is el kell mondjam, hogy olyan úton indultunk el, ami más jellegű, mint a Bumeráng volt” – nyilatkozta Kalácska Gábor, aki hozzátette azt is, hogy az ő szakmájukban sem létezik az a fogalom, hogy soha, ha pedig titokban tárgyalnának, akkor nem is fedné fel a titkokat.

Boros és Bochkor nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top