Nem várt botrányt kavart a Budapesti Operettszínházban Brasch Bence új tetoválása. A teátrum rendező-direktora, Kerényi Miklós Gábor szerint a fiatal musicalszínész ezzel a lépésével megsértette az Operettszínház egyik alapvető szabályát: Bencének ugyanis egyeztetnie kellett volna a vezetéssel a kinézetét érintő változást, hiszen a tetoválása korántsem illik minden szerepéhez. A Csillag születikben ismertté vált tehetség – aki az I can move a mountain, I can break rocks (Hegyet tudok mozgatni és sziklákat összetörni) feliratot varratta bal felkarjára – állítja, igazán illik hozzá a tetoválása. Bence abban bízott, hogy nem lesz ebből probléma, ám a bulvárlap úgy értesült, hogy az igazgató dühös kiabálásától („Kirúgom!”) volt hangos a teátrum. Mint Kerényi a bulvárlapnak elmondta, tarthatatlan, hogy Bencének tetoválása legyen, mert központi kérdés, hogy egy színész nem nézhet ki másként, mint amit a szerepe megkíván. „A mostani egy kamasz lépése volt, és kemény válaszra készülök” – reagált a direktor.
Fotó: braschbence.hu |