Sztárok

Megkönnyezte Keresztes a kritikát

Évadokon át mondott véleményt Keresztes Ildikó a mentoráltaktól az X-Faktorban. Ezúttal viszont ő állt a versenyzők közé, hogy aztán meghallgassa a zsűri véleményét.

Keresztes Ildikó szerepet váltott: a zsűri tagjai közül a versenyzők közé lépett A Dal című műsorban. Előadásának címe árulkodó volt: Nem akarok többé játszani!, a mondanivaló értelmezését viszont a hallgatókra bízta. A zsűri tagjait lehengerelte az előadás, hosszan méltatták Keresztest, aki meg is könnyezte a véleményeket. Úgy tűnik, elsősorban attól érzékenyült el, hogy a produkció kifejezetten intim és kitárulkozó volt.

A Story-gála legszebb ruhái, itt! 

Fordult a kocka: Keresztes Ildikót zsűrizték„Minden tiszteletem a tiéd, hogy elindultál ezen a versenyen. Többször meg kell hallgatni ezt a dalt, hogy bekússzon a bőr alá, mégis az előadásod olyan sokat hozzátett, hogy komolyan megérintette az embert” – mondta Rakonczai Viktor a zsűri tagjai közül. Philip a bírálatot így egészítette ki: „Egy egész ország tudja, hogy isteni tehetségű énekes vagy, és most már azt is tudja, hogy elképesztő alázat van benned. Ideállsz erre a színpadra, és egy olyan dallal jössz, ami ekkora kitárulkozás, le a kalappal!”

Pazar éjszaka – Partifotók, Story-gála

Keresztes később bevallotta, hogy nagyon izgult, sőt egyre jobban izgul az évek alatt, hiszen egyre nagyobb a tét a növekvő elvárások miatt. A zsűri véleményét az énekesnő könnybe lábadt szemmel hallgatta végig, és bevallotta, nehéz megszólalnia. „Kint, a színfalak mögül néztem Baricz előadását és olyan büszke voltam rá, hogy a mellbőségem megnőtt több centit. És így van ez a többi volt X-faktoros versenytársamat hallgatva is” – mondta.

Keresztes egyébként produkciójára elsőként kapott az elődöntő során maximális pontszámot, egyszerre két zsűritagtól is. Ezzel biztos továbbjutó lett a verseny következő fordulójára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése