nlc.hu
Sztárok
Így búcsúzott el haldokló édesanyjától Détár Enikő

Így búcsúzott el haldokló édesanyjától Détár Enikő

A színésznő otthonába vitette imádott édesanyját, mert méltó módon szeretett volna végső búcsút venni tőle. Az utolsó óráiban Détár Enikő énekhangja szólt neki CD-ről – írja a Blikk.

Détár Enikő méltó módon kívánt elbúcsúzni az édesanyjától, Irene Drachtól, ezért az utolsó napokat egy szakember bevonásával próbálta még szebbé és könnyebbé tenni. A színésznő – aki tavaly decemberben veszítette el 75 éves édesanyját – először nyilatkozott fájdalmáról a szerdán adásba kerülő Frizbi című műsorban. Elmondása szerint az orvossal közösen úgy határoztak, hogy nem kínozzák tovább a beteg asszonyt, és inkább emberhez méltó körülményeket biztosítanak számára az utolsó napjaiban. A színésznő hazavitte az asszonyt, és összehívta a családot, hogy együtt lehessenek. „A búcsú úgy történt, ahogy elképzeltem, ott volt mindenki, és volt egy profi vezetőnk is. Ez nagyon kemény! Így, otthon ezt végigcsinálni nagyon kemény” – vallotta be a gyásztól később összeroppant Détár Enikő, aki azt is elárulta Hajdú Péternek, hogy az utolsó órákban folyamatosan egy olyan CD ment, amelyen ő énekel, mivel az édesanyja nagyon szerette a hangját.

Így búcsúzott el haldokló édesanyjától Détár Enikő

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top