Erdélyi Mónika számára nem volt zökkenőmentes a ma este kezdődő Nagy Duettre való felkészülés, de az első próba nehézségeit már leküzdötte és izgatottan várja az első adást. Azt is elárulta, milyen titkos fegyvert vetett be a sikerhez: operaénekes barátnője tanácsait kérte ki a szerepléshez.
„Megkértem már rögtön a legelején, hogy hallgasson engem, nehogy a színpadon a kelleténél jobban égessen magam” – mondta nevetve a műsorvezető, akiről a barátnő elismerősen nyilatkozott. Szerinte ugyanis Mónika nagyon ügyes, színpadi jelenléte pedig olyan erős, amilyet tanítani szoktak az akadémián.
Gáspár Laci, Erdélyi Mónika partnere is nagyon bizakodó, állítása szerint kifejezetten jó hatással van rá a közös munka, Mónika bolondozása és jókedve őt is erősen inspirálja, átragad rá a műsorvezető hozzáállása és lelkesedése.