nlc.hu
Sztárok
Intenzív osztályon kezelik a magyar zenészt

Intenzív osztályon kezelik a magyar zenészt

Tegnap még csak azt lehetett tudni, hogy a korábban is szívproblémáktól szenvedő Cipőt kórházba kellett szállítani. A Bors szerint az énekest jelenleg is az intenzív osztályon, mélyaltatásban kezelik.

Boros Csaba, a Republic basszusgitárosa a zenekar többi tagjával közösen szorít Cipő felépüléséért. „Engem is nagyon megdöbbentett, amikor megtudtam, hogy csütörtökről péntekre virradóra valamiféle szívritmuszavar lépett fel nála, és azonnal kórházba kellett vinni” – nyilatkozta a Borsnak a zenésztárs, majd hozzátette, hogy Cipőt jelenleg intenzív osztályon kezelik, és mélyaltatásban tartják. „Arra várunk, hogy visszatérjen. Azt egyelőre nem tudni, hogy meddig kell altatni, nyilván azért van erre szükség, hogy pihentebb állapotba kerüljön, mint volt” – részletezte a lapnak Boros.

Intenzív osztályon kezelik a magyar zenészt

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top