Sztárok

Fejlemények Cipő állapotáról

Újabb orvosi konzíliumot tartanak a több napja kórházban, mélyaltatásban fekvő Cipő (Bódi László), a Republic együttes énekese állapotáról. A zenekar menedzsere azt is elmondta, hogy megtartják a csapat 23. születésnapjához kapcsolódó találkozót.

Fejlemények Cipő állapotáról„Cipő kezelőorvosa vezetésével, az érintett szakorvosok részvételével döntenek arról, hogyan tovább, milyen beavatkozás szükséges ezután” – közölte Abella Miklós, a Republic menedzsere pénteken az MTI-nek, pénteken délelőtt 11-kor.

Szívproblémái, ezzel összefüggésben egy roham beállta miatt a múlt hét végén került kórházba a Republic énekese, dalszerzője, szövegírója. Cipőt mélyaltatásban tartják, amelyből csütörtökön megpróbálták felébreszteni, ám ez nem sikerült. A Republic menedzsere megerősítette, hogy Cipőn szerdán gégemetszést hajtottak végre, hogy szabadabbá tegyék az énekes szervezetében az oxigénáramlást.

„Vasárnap a Kossuth Klubban 16 órakor kezdődik egy baráti találkozó, amelyet még korábban abból az alkalomból szerveztünk, hogy a Republic éppen 23 évvel ezelőtt alakult. A rendezvényt annak ellenére megtartjuk, hogy Cipő most nem lehet közöttünk, az együttes többi tagja azonban ott lesz, és a Republic rajongóival egymás jelenlétéből igyekszünk bátorítást meríteni, és mielőbbi felgyógyulást kívánni az énekesnek” – fogalmazott Abella Miklós.

A találkozón ott lesz Boros Csaba (basszusgitár), Tóth Zoltán (gitár, zongora), Patai Tamás (gitár) és Nagy László Attila (dob) is.
 
A pop és a rock határán működő Republic dallamos zenéje, könnyen értelmezhető, ám szókimondó szövegei az első lemez megjelenése, 1990 óta markánsan jelen vannak a magyar könnyűzenében. Dalaik gyakorlatilag beleivódtak a köztudatba: ki ne ismerné a Neked könnyű lehet, a Repül a bálna, a Ha itt lennél velem, A 67-es út, a Kék és narancssárga, vagy a Szállj el kismadár! című számot. Története során a Republic számos szakmai díjat begyűjtött, és minden lemeze – legutóbb a tavaly kiadott Bólints Tibi! – magas példányszámban kelt el. Cipő zenét írt mások mellett Koncz Zsuzsának és Halász Juditnak is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top