Sztárok

Trükkök, melyekkel elrejtették a Barátok közt Kingájának növekvő pocakját

Balogh Edina már a harmadik trimeszterben várja kisfia születését, a Barátok közt forgatásának ideje alatt azonban rejtegetni kellett növekvő hasát, hiszen az általa megformált Kinga szerepe nem indokolta a változásokat.

Balogh Edina, a Barátok közt Kingája boldogan várja kisbabája érkezését, a hetedik hónap végén jár, és elmondása szerint érzi, hogy a kicsi egyre aktívabb. „Este 11-kor kezdi a mozgolódást, és néha hajnali 4-5-ig folyamatosan” – meséli nevetve a színésznő. A lelki és fizikai felkészülésben sokat segít számára, hogy kismamajógára jár, és az is, ahogyan környezete és barátai támogatják.
A forgatásokon viszont gyakran ütköztek nehézségekbe, az általa megformált Kingának ugyanis minden ruhája nagyon szűk, így nehéz volt eltakarni Edina gömbölyödő pocakját. Természetesen egy idő után a szokottnál kicsivel lazább fazonokhoz voltak kénytelenek nyúlni, de ez sem volt elég, így több ötletre is szükség volt. Gyakran olyan trükkökhöz kellett folyamodni, mint például egy jó szögben elhelyezett és így a hasat éppen kitakaró lámpa, vagy éppen egy vasalódeszka, amit a jelenet során maga előtt tartott Edina. A kisfiút a pár egyébként már nagyon várja, a gyerekszobát is berendezték, és elárulták, szeretnék, ha hamarosan születendő gyermeküknek lenne majd kistestvére is.

Trükkök, melyekkel elrejtették a Barátok közt Kingájának növekvő pocakját

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése