Zsolt a Hertelendy Kastély séfjeként dolgozik, ám amíg a téli időszakban a magyar kastélyt felújították, a szakács három hónapot külföldön töltött, és Michelin-csillagos kollégáival főzött együtt. Ennek az „utazásnak” volt az utolsó állomása az a svájci szálloda és étterem, ahol múlt héten egy brit pólójátékos esküvőjét tartották. „Az esküvőre valóban hivatalos volt Katalin hercegné, Vilmos és Harry herceg is. De nemcsak a ceremóniára érkeztek, összesen négy napot töltöttek a szállodában” – meséli Hampuk Zsolt, aki szerint a hercegné és a hercegek egyetlen speciális kéréssel sem álltak elő.
„Az esküvőn és a fogadáson természetesen nagyon ügyeltek arra, hogy a protokoll szerint viselkedjenek, de a látogatásuk további részében teljesen felszabadultak voltak, mint bármelyik másik vendég. Semmilyen különleges, lehetetlen kéréssel nem álltak elő – meséli a magyar séf, aki többek között szarvasgombás borjút és homárt is készített az esküvőn. – Katalin sok hagymás ételt fogyasztott, vélhetőleg a magas vastartalma miatt, a hercegek pedig inkább vad- és marhahúst ettek” – folytatja Zsolt, aki szerint Katalin viszonylag hamar, a torta felvágása után visszavonult a lakosztályába, míg Harry és Vilmos végigtáncolták a lagzit.
A magyar séfnek arra is volt lehetősége, hogy beszélgessen picit a brit királyi család tagjaival. „Többnyire természetesen az ételekről beszélgettünk. Nagyon udvariasak és igazán természetesek voltak!”