Sztárok

Drasztikusan átváltozott Lola – fotó

Egy év után véget ért a szerelem Lola és Brasch Bence között. Egy hetilapnak a fiatalok egyik közös ismerőse fecsegte ki a hírt. Az énekesnő mindenesetre máris új külsővel hódít.

Árulkodó lépésre szánta el magát Lola. Köztudott, a hölgyek szívesen váltanak hajszínt, ha valamilyen nagy változás következik be az életünkben. Egy szakítás után pedig szinte kötelező módon rohanunk a fodrászhoz, hogy lezárva a múltat az új életünket, új hajszínnel kezdjük meg. Erről árulkodik Lola új frizurája is, aki barnáról szőkére váltott. Bár még sem ő, sem Bence nem kommentálta a szakítás hírét, egy barátjuk szerint a zöld szemű szörny miatt került sor kenyértörésre. „…Lola az utóbbi időben őrülten féltékeny volt, persze semmi oka nem volt rá. Érthető hát, hogy lassan teljesen elhidegültek egymástól” – olvasható a magazinban. Talán a két érintett éppen az újrakezdés esélyének lehetősége miatt nem állt még ki a nyilvánosság elé, mindenesetre sokatmondó, hogy egy nappal ezelőtt Lola egy „Never look back” (Soha ne nézz vissza) feliratú képet tett közzé az Instagramon.

Drasztikusan átváltozott Lola - fotó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top