Sztárok

Mi lesz veled, Jóban Rosszban?

Nincs könnyű helyzetben a Jóban Rosszban. A TV2 napi szappanoperája a hullafeltámasztástól az elborult szektavezéren át mindent kipróbál, hogy felkapaszkodjon a nézettségi listán.

Szulejmán: Törököt fogtam, nem ereszt

Nehezen tud mindennap 1 milliós nézőszám fölé menni a Jóban Rosszban – persze említsük meg, hogy naponta átlagosan 100–130 ezer nézőt érnek el a Super Tv2-n is, de így is maximum az újonc Éjjel-nappal Budapesttel versenyez. Pedig volt idő, hogy a konkurens Barátok köztöt szorongatta, vagy éppen meg is verte a Berényi klánt. Talán minden a Bodzás famíliával kezdődött, a Jóban Rosszban azóta nem találja a helyét, hogy „kistestvérét”, a Bűnök és szerelmeket elé pakolták. Bár őket azóta száműzték egy másik csatornára, csak nem sikerült a csillagkútiak régi dicsfényét visszahozni.

Mi lesz veled, Jóban Rosszban?

 

Felrobbant a cukiságbomba – Az ének iskolájában jártunk

Ám nem ez az egyetlen visszatartó erő. Lássuk be, az elmúlt öt hónapban a Jóban Rosszban készítői úgy nyújtották a történtet, mint nagymama a rétestésztát, és olyan lassan haladt előre a sztori, hogy egy hónap kiesés után sem vesztette el az ember a fonalat. Már egy ideje vörösen világíthat a vészjelző Csillagkúton, hiszen a keddi epizódban annyi minden történt, mint az elmúlt 5 hónapban összesen nem. Volt rendőrségi akció, csuhásnak öltözött „anti-Tamás atya”, ordítozós párterápia, áramlopós Bodolai gyerek, őrült szektavezér, öngyilkosság, békülés… Az eredmény, 1 millió 40 ezer néző a teljes lakosság körében, és majd 152 ezren a Super Tv2-n is megnézték a sorozatot. Ám így is elmaradtak a Barátok közttől és az Éjjel-nappal Budapesttől.

Mi lesz veled, Jóban Rosszban?
Éjjel-nappal Budapest, te csodás

Az irány jó, de nem elég. Nem elég egy szökésben lévő szektavezért lebegtetni, nem elég Tamás atyából egy megtért bűnözőt csinálni. Mi lesz így a női szívekkel és a Tövismadarak-feelingel? Nem elég, hogy Bodolaiék minden második hónapban áramot lopnak. És az sem biztos, hogy Liptai Claudia karakterének feltámasztása a legjobb eszköz a nézettség feltámasztásához. Mert mit hozhat még Zámori Alexa a sorozatba egy langyos szerelmi háromszögön kívül? Mondjuk ha Alexa terhes volt, amikor felrobbant alatta az autó, és egy újabb Pongrácz babával a karján térne vissza a klinikára, na az ütne. De recepciós Gyöngyinek is érik már egy álterhesség, amivel egészen pszichológus Szilárd rendelőjéig repülhetne. Arról nem is beszélve, hogy Bodolaiékra is rászakadhatna végre a lottóötös.
Szóval mi lesz veled, Jóban Rosszban?

Mi lesz veled, Jóban Rosszban?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése