Sztárok

Kiakadt Majka

Kiakadtak Majkáék a Viva Comet idei jelölései miatt. Bár a fiúk Belehalok című slágere közel húszmilliós megtekintést ért el, mégsem jelölték őket a legjobb együttes kategóriában. Azért a korrektség miatt jegyezzük meg: a legjobb videoklip kategóriában akár nyerhetnek is.

Kiakadt MajkaEgy sajtótájékoztatón hozták nyilvánosságra az idei év Viva Comet-jelöltjeinek listáját. Négy plusz egy kategóriában öt-öt előadó száll versenybe a jól ismert gömbért. Majka a legjobb férfi előadói kategória jelöltjeként szinte biztosra vehette volna a győzelmet, ő azonban visszautasította a jelölést, mondván, sikereit nem egyedül, hanem zenésztársaival érte el. Majka, Curtis és BLR azt remélték, hogy csapatként lesz esélyük a díjátadón.

Legnagyobb döbbenetükre azonban „csak” a legjobb videoklip kategóriában olvasták fel a nevüket. A Majka–Curtis–BLR-formáció nem rejtette véka alá a csalódottságát. „Köszönöm, hogy egyáltalán belefértünk a Belehalokkal bármilyen kategóriába. Sikerült kiválasztani azt az egyet, amiben nem mi vagyunk a legjobbak” – fogalmazta meg kritikáját a színpadon állva Majka. A sajtótájékoztató után a fiúk közösen nyilatkoztak nekünk. „Szerintem ez a zeneiség arculcsapása megint. Az rendben van, hogy a nagy magyar rádiók nem játszották a Belehalokot, azt talán még be is nyeltük, de hogy a Cometre olyan előadóknak van esélyük a legjobb férfi előadó kategóriában, mint a Düki, azt nem is értem. Akkor miért nem lehet a Curtist vagy a BLR-t külön jelölni, ha nem akartak minket együtt? Valamivel többet tettek le az asztalra tavaly, mint a Düki, de még szegény SP-nél is, aki jelen van mindig, de két éve csak kiállításokat nyit” – magyarázta Majka, akitől Curtis vette át a szót.
„Nem csalódott vagyok, hanem dühös. Eddig se volt gömböm, tudok aludni nélküle, azzal van bajom, hogy szerintem ez az egész inkorrekt.”

„Az a bajom ezzel az egésszel, hogy azoknak, akiket ma itt jelöltek, összesen nem nézték meg annyian a klipjét, mint a miénket. Vannak, akinek nemhogy a nevét nem ismerem, de egy slágerét sem tudom felsorolni. Megnyerhettük volna a legjobb férfi előadó díját, a legjobb együttest, a legjobb új előadót. Az alapján, amit tavaly elértünk, mindent, csak ezt nem. Ez vicces” – mondta Majka.

Megkerestük a VIVA tévét, Lakinger József, marketingigazgató reagált az elhangzottakra: „A kategóriákról és főleg a jelölésekről a VIVA dönt szakmai, szerkesztői szempontok alapján. Ez fordítva elég furcsa lenne. A Comet jelölési kategóriái évek óta változatlanok, nincs miért felülírnunk őket, hiszen elég tehetséges előadó van, akit jelölni tudunk. Miután alkalmi formáció kategória nincs, és nincs is a magyar zenei piacon olyan folyamat, ami ebbe az irányba mutatna, ezért ilyen kategóriát nem hoztunk létre.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top