Sztárok

22 évesen már 8 munkahelye volt Éjjel-Nappal Ritának

Igaz, még csak 22 éves, de több helyen dolgozott, mint más egy életen át. Az Éjjel-nappal Budapest akaratos és kissé hisztérikus Ritája elárulta: a legjobban ingatlanos utált lenni!

22 évesen már 8 munkahelye volt Éjjel-Nappal Ritának„Nagyon fiatalon, rögtön érettségi után elköltöztem otthonról – meséli. – Először Írországba mentem, ahol egy családnál laktam és gyerekekre vigyáztam. Aztán hazatérve voltam modell, hosztesz rendezvényeken, recepciós konditeremben, csomagoltam hivatásszerűen szendvicseket, pultosként dolgoztam, és egy kávézóban is, mint üzletvezető. Ingatlanos is voltam egy ideig, de azt utáltam a legjobban.” Rita nem éppen kompromisszumkész természet, és nagyon szereti a változatosságot, ezért sehol nem tud megmaradni sokáig. Úgy érzi, az Éjjel-nappal Budapest az első olyan dolog az életében, amelyben igazán magára talált. A fikciós reality eggyé vált a mindennapjaival. „Imádom a csapatot, és a kapcsolatom Marcival egyre inkább elmélyül – mondja lelkesen. – Jó érzés, hogy a nézők közül sokan szeretnek, bár tudom, megosztó személyiség vagyok, aki általában a pasiknak jön be jobban. Volt már, hogy megállítottak az utcán, és megdicsértek azért, hogy karakán, belevaló csaj vagyok, és Marcinak nem könnyű mellettem az élete.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése