Sztárok

Hónapok óta külön él párjától a TV2 sztárja

A Nagy Duett ítésze, Dobrády Ákos, munkája miatt költözött Rómába, a Viva Randikommandó műsorvezetője viszont nem tarthatott kedvesével. A fiatalok szerelmét mégsem kezdte ki a távolság.

Nyolc hónapja tart a szerelem Dobrády Ákos és Iszak Eszter között, és a lángolás még a több száz kilométeres távolság miatt sem csillapodott, sőt! A zenész nemrég a Frizbiben ecsetelte, hogy nagyon is komolyan gondolja kapcsolatát barátnőjével, az sem kizárt, hogy hamarosan felcsendülnek az esküvői harangok. Eszti elárulta a Nők Lapja Cafénak, tényleg úgy érzi, Ákosban megtalálta a nagy Őt. „Tervben van, hogy egyszer majd összeházasodunk, de egyelőre csak beszélgetünk róla. Nagyon szeretjük egymást és jó úton haladunk. A távolság sem változtatott a kapcsolatunkon, nem volt mélypont. Amikor elkezdődik egy távkapcsolat, azért megijed az ember, hogy hogy fog így működni, de szerencsére mi tudjuk kezelni a helyzetet, és így még édesebb a találkozás” – avatta be magánélete részleteibe az olvasókat Eszti, aki azt az időt, amit a párjával töltene, most a jogsi megszerzésére szánja. „Most tanulgatom a táblákat, a szabályokat. Nekem ez nagyon új, mert a családunknak sosem volt kocsija, valahogy így alakult. Bár volt a szüleimnek jogsija, de régóta nem vezetnek, úgyhogy most küzdök az útburkolati jelekkel.”

Hónapok óta külön él párjától a TV2 sztárja

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top