nlc.hu
Sztárok
Megrendült és sírásban tört ki Szulák Andrea

Megrendült és sírásban tört ki Szulák Andrea

Megrendült Szulák Andrea, aki könnyeit törölgetve hallgatta végig Az ének iskolája egyik versenyzőjének történetét és produkcióját.

A 11 éves Álmos csodagyerekként és szomorú történettel érkezett Az ének iskolája színpadára. Álmos nagyon jól tanul, egy év alatt két osztályt is elvégzett, így most nála idősebb osztálytársak között tölti az iskolás mindennapokat. Amik viszont nagyon viszontagságosak, hiszen osztálytársai nem értik őt, kilóg a sorból, és az is előfordul, hogy amikor énekelni kezd, akkor megverik őt.

Halász Judittól a Mit tehetnék című dalt énekelte el. „Szomorú vagy?” – kérdezték tőle. „Most nem” – válaszolta a fiú, aki könnyekig hatotta a tanári kart. „Ha valaki már ennyi idősen azt a titkot érzi, hogy ilyen dalt választ magának… Ő egy bölcs kisfiú” – mondta Hajós. „Annyi kompenzálás és bántás van ebben a gyerekben, amit nem szabad hagyni” – tette hozzá a könnyeit törölgető Szulák Andrea, aki ki is ment a már színfalak mögé távozó kisfiú után, hogy még egyszer megölelhesse.

Megrendült és sírásban tört ki Szulák Andrea

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top