nlc.hu
Sztárok
Kocsis Tibi oldalán vigasztalódott Éjjel-Nappal Regina

Kocsis Tibi oldalán vigasztalódott Éjjel-Nappal Regina

Alig ismerni rá a sorozat Reginájára, aki hét évvel ezelőtt már bizonyított a tévéképernyők előtt, méghozzá a Csillag születikben.

Bár a sorozatban csak az autószerelő-műhely négy fala között hajlandó dalra fakadni, az életben már nagyközönség előtt is többször megcsillogtatta dögös hangját az Éjjel-nappal Budapest sztárja. A sorozatbeli szerepe szerint biszexuális lányt alakító Polyák Rita a Csillag születikben tűnt fel először a képernyőn, később pedig a Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekarral is énekelt együtt. Egykori versenyzőtársa, Kocsis Tibor jól emlékszik rá. „Nagyon kedves, aranyos lányt ismertem meg a személyében, és emlékszem, hogy hamar felfigyeltem a hangjára” – mondta Tibi, akit éppen a futópadon értünk utol, hogy meséljen nekünk egy kicsit a félig valós, félig fikciós sorozat szereplőjéről. „Pont egyszerre estünk ki a Csillag születikből, a nagy döntőbe nem jutottunk be, úgyhogy egymás vállán sírtuk ki magunkat. Ő már ott is a musical vonalat képviselte, úgyhogy nem állt tőle távol a színészet” – árulta el az X-Faktor második szériájának győztese, aki amikor ideje engedi, figyelemmel kíséri egykori versenytársa szereplését.

Kocsis Tibi oldalán vigasztalódott az Éjjel-Nappal Regina

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top