Sztárok

Így jótékonykodnak civilben az Éjjel-nappal Budapest szereplői

A jó ügy érdekében, ha csak egy napra is, de félreteszik a problémákat az Éjjel-nappal Budapest szereplői. Joe, Rita és Hanna daganatos gyerekekért futnak.

Rita átesett a súlyos betegségen

Személyes érintettség miatt is vállalta a Ritát alakító Bartha Tímea, hogy részt vesz Közép-Kelet-Európa leghosszabb futóversenyén, az UltraBalatonon. Az RTL új híressége hatévesen megküzdött a leukémiával, így számára nem is volt kérdés, hogy ha a 212 kilométert nem is, de 6 kilométert lefut. A Mosoly Alapítvány felkérésére pedig nemcsak ő, de a Joe-t és Hannát alakító szereplők is boldogan mondtak igent. „Egy jó ügy mellé mindig szívesen állok. Nem beszélve arról, hogy gyerekkorom óta szenvedélyem a sport, több küzdősportot is évekig űztem” – kezdte a férfi.

Beteg gyerekekért futnak az Éjjel-Nappal Budapest szereplői

A jó ügy még Joe-t és Hannát is közelebb hozta egymáshoz

Bár szerepe szerint Hanna még mindig nem bocsájtott meg apjának, ez kicsit sem befolyásolja a szerepen kívüli életüket. „A sorozatbeli apám nagyon sportos, úgyhogy követem a példáját. Néha együtt edzünk, ő nagyon jól fut, ezzel motivál engem is” – mesélte Hanna megformálója.

Beteg gyerekekért futnak az Éjjel-Nappal Budapest szereplői

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése